Közoktatás

Érettségi – Kezdődnek a szóbeli vizsgák


Ma megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák országszerte, a diákok először emelt szinten adnak számot tudásukról.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint az emelt szintű szóbeli érettségi június 5-13. között 96 vizsgatárgyból, 186 helyszínen, 2919 bizottság előtt több mint 42 900 vizsgával folytatódik. A középszintű szóbeliket június 17-28. között tartják az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban.

Az emelt szintű vizsgákat a megyei, fővárosi kormányhivatalok (KH) szervezik. Az OH által elkészíttetett szóbeli tételek a KH-k közreműködésével jutnak el a három tagú tantárgyi bizottságokhoz. A tantárgyi bizottságok elnökét és tagjait a vizsgaszervező KH bízza meg.

A vizsgázó teljesítményét az adott tantárgyi bizottság mindhárom tagja – a tárgy leírásában, jogszabályban rögzített szempontok alapján – egyéni értékelő lapon, külön-külön értékeli. Az egyéni értékelések egyeztetése után közösen tesznek javaslatot az érettségi vizsgabizottságnak a diákok teljesítményének minősítésére.

A tantárgyi bizottság egyéni osztályozó ívet állít ki minden érettségizőről, amelyet a vizsgaszervező KH küld meg az illetékes érettségi vizsgabizottságnak.

Forrás: MTI
Kép forrása: Balogh Zoltán, MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.