Tornyai János születésének 150. évfordulója alkalmából országos festészeti versenyt szerveztek az alapfokú művészeti iskolák diákjai számára, a megmérettetés döntőjét szombaton rendezik Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a festőművész nevét viselő múzeum sajtóreferense az MTI-t.
Arany-Tóth Attila közölte, hogy az első ízben megszervezett verseny elődöntőjébe több mint háromszáz alkotás érkezett az ország minden részéről. A zsűri ezek alapján választotta ki négy korcsoportban 22 intézmény 77 diákját, akik részt vehetnek a döntőn a szervező Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában.
A résztvevők három, a szülőföldről szóló vers közül választhatnak, melyhez – korcsoporttól függően – két, illetve három óra alatt kell illusztrációt készíteniük tempera, akvarell, vagy akril technikával.
Az elkészült alkotásokat zsűriző művészpedagógusok az értékelés során figyelembe veszik a festészeti eszközök megfelelő technikai alkalmazását, az egyéni kifejezőerő érvényesülését, korcsoportok szerint az eszköz- és anyaghasználatot, valamint a témával összhangban az átgondolt kreatív kompozíciót, színhasználatot, térképzést, forma- és téralakítást.
A tervek szerint a versenyt a jövőben háromévente rendezik meg.
Forrás: MTI
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…