Közoktatás

PSZ: ha a kormány nem teljesíti a követeléseket, tüntetés, majd országos sztrájk lesz


Ha a kormány a magyar közoktatás napjáig – november 22-ig – nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha „ez sem elég”, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez – mondta a PSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.

Szabó Zsuzsa közölte, a bejelentett akciókról a szakszervezet előző napi kongresszusán döntöttek.

Kiemelte: ragaszkodnak ahhoz, hogy a tárgyalások minél előbb elinduljanak, de alapvetően nem a tüntetés, a sztrájk az elsődleges cél, hanem az, hogy ötpontos követelésük teljesüljön záros határidőn belül. Ezek között szerepel a pedagógusok, az oktatásban dolgozók bérének rendezése, a munkaterhelés csökkentése.

„Elég volt, elfogyott a türelmünk, az elégedetlenség és az elkeseredettség óriási” – fogalmazott Szabó Zsuzsa, hozzátéve: egy évig tárgyaltak, de nem értek el eredményt. Ezért döntöttek úgy, hogy akciókat hirdetnek – jelezte.

Az érdekvédelmi vezető közölte: minőségi oktatás nélkül az ország versenyképessége is veszélybe kerül. Nem tartható, hogy a diplomásbéreknél 38 százalékkal alacsonyabb a magyar pedagógusok bére, és az sem, hogy a pályakezdők bérét ki kell egészíteni a garantált bérminimum eléréséhez – mondta.

Hozzátette: ha azt akarják, hogy legyenek pedagógusok, akik biztosítják a minőségi oktatást, azt csakis a pedagóguspálya presztízsének emelésével lehet elérni. Az utolsó pillanatban vagyunk, záros határidőn belül rendezni kell ezeket a kérdéseket – hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy minden akció előtt megszólítják majd a szülőket, az oktatásban érintett szakszervezetet és a szakszervezeti konföderációkat, az oktatásban jelen lévő problémák ugyanis az egész társadalmat érintik. 

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a szakszervezet gyorsjelentését ismertetve kiemelte: továbbra is 67-68 óra a pedagógusok heti munkaterhelése. Éves szinten 45 órát helyettesítenek ingyen, emellett hetente 5 órát úgy dolgoznak, hogy azt nem tudják elszámolni, példaként említette a gyermekek étkeztetését, felügyeletét. A túlmunkáért csak 6 százalék kapott pénzbeli juttatást. A válaszadó pedagógusok 16 százaléka magántanítványokkal foglalkozik, 22 százalék másodállást vállal – sorolta. 

Kitért arra is, hogy jelentős a bérfeszültség a versenyszféra és a közszféra alkalmazottjai között, elvesztette értékét az a bérfelzárkóztatás, ami tulajdonképpen soha nem volt 50 százalékos. Mostanra ott tartunk, hogy a Romániában dolgozó pedagógusok bruttó keresete magasabb, mint a magyar pedagógusok átlagkeresete – mondta a szervezet alelnöke.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.