Karrier

10-ből 8 magyar továbbra is otthonról dolgozna

A megkérdezett magyar munkavállalók 69%-a dolgozott otthonról az elmúlt évben, és 84%-uk a jövőben is szívesen végezné a munkáját csak home officeban vagy hibrid megoldásban – derült ki a notebook.hu 4559 fős kutatásából.

Mint ahogy az is, hogy a legnagyobb technikai problémát a gyenge, akadozó internet jelentette. Jellemzően a munkáltatók többsége nem segített a munkavállalóknak az otthoni munkavégzéshez szükséges eszközök beszerzésében. A válaszadók 90%-a saját maga fizette a szükséges fejlesztést, és csak 9,75% mondhatta magát szerencsésnek, hogy cége állta a technikai költségeit. Megtudtuk, hogy a Facebook Messenger vette át a személyes találkozó szerepét, valamint kiderült, hogy 1-2 évente cseréljük a telefonunkat, míg a notebookok élettartama 3-5 évre is megnyúlik.

A home office legjobb előnyének a nők azt tartották, hogy a házimunkát is el lehet végezni munka közben, addig a férfiak azt értékelték, hogy nem kell annyit utazniuk. A generációk között nagy eltérések figyelhetőek meg: a fiatalok nem szeretnek korán kelni, míg az idősebb válaszadók a rugalmas időbeosztást kedvelték. Egyébként vidéken is ez utóbbi volt a legnagyobb előny. Az otthoni munkavégzés legnagyobb hátrányának a hölgyek, az urak és a fiatalabb korosztály is a bezártságot és a külső ingerek hiányát tartották. Ezzel szemben az idősebbeknek leginkább a kollégák hiányoztak. Az elemzésből az is kiderült, hogy míg a videójáték a férfiaknál volt népszerű (32,9%), addig a közösségi oldalak pörgetését a nők kedvelték jobban (30,6%) a pandémia időszakában.

A karantén okozta TOP 3 egészségügyi probléma az elhízás, a hátfájás és a depresszió. Az emberek 58%-ának bejött az otthoni munkavégzés, hatékonyabbnak érezte magát, 21% a jövőben is szívesen dolgozna kizárólag otthonról, további 32% pedig többnyire távolról. Mindezeken felül számos érdekesség olvasható még a notebook.hu kutatásában.

Forrás: OTS

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.