Közoktatás

15 százalékos átlagos béremelést ígér a pedagógusoknak a DK

A Demokratikus Koalíció kormányra kerülése esetén 15 százalékos átlagos béremelést ígér a pedagógusoknak és ezzel párhuzamosan a köz- és felsőoktatás teljes átalakítására készül. – Írja az MTI.

Gyurcsány Ferenc csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a fizetésemelésből a legnagyobb mértékben a pályakezdő tanárok részesülnének, az ő alapbérüket 30 százalékkal emelkedne. A kiemelkedő teljesítményű tanárok illetve a hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő gyermekkel foglalkozó pedagógusok alapbérét további húsz százalékkal növelnék – közölte a politikus.

Az oktatási reformról szóló 12 pontos javaslatcsomagjuk ismertetését azzal kezdte, hogy az általános iskola első négy osztályában az alapkészségek elsajátítása, a kíváncsiság felkeltése a fő cél, ezért kerülni kell az erőltetett versengést és a számonkérést.

A DK növelni szeretné a pedagógusokat támogató logopédusok, iskolapszichológusok és pedagógiai asszisztensek számát – szögezte le. Eközben minden gyermeket és minden pedagógust tabletekkel látnak el, minden tantermet digitális táblákkal szerelnek fel – tette hozzá.

A pártelnök azt is elmondta, hogy az alsó tagozatban heti 25, míg felsőben heti 30 órában maximalizálnák a kötelező óraszámot. Hozzátette, hogy a felső tagozatban és a középiskolákban egyre nagyobb teret akarnak adni a „tanulók érdeklődési köre szerint választható tantárgyaknak”. Vagyis a diákok egyénileg kiválaszthatnák, hogy a kötelező alapismeretek elsajátítása mellett mely tárgyakkal akarnak elsősorban foglalkozni – fejtette ki elképzelésüket.

Az általános iskola első osztályától megteremtenék a tanulók számára a természetes idegen nyelvi környezetet, a felső tagozattól pedig bevezetnék a két tannyelvű oktatást – mondta.

A DK eltörölné a kötelező hit és erkölcstanoktatást, valamint megszüntetné az egyházi iskolák kiemelt finanszírozását – hangsúlyozta a pártelnök.

A Demokratikus Koalíció nyitott egyetemeket kíván, ezért a közepesnél jobb eredményt elérő diákok számára szabaddá tenné az utat a felsőoktatásba – hangsúlyozta. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy nem állapítanának meg felsőoktatási keretszámot, az egyetemekre vagy főiskolákba annyi diákot vennének fel, amennyit csak az intézmények fizikai, szellemi kapacitásai megengednek.

A felvételihez nem kellene nyelvvizsga, az első évfolyamot mindenki számára ingyenessé tennék, a második évfolyamtól pedig öt kategóriába sorolnák a hallgatókat – folytatta Gyurcsány Ferenc.

A legrosszabbul tanulóknak ki kellene fizetniük a képzésük összes költségét, a náluk valamivel jobban teljesítők már csak a tandíj egy részét fizetnék, a diákok legnagyobb nagyobb része ingyenes képzést kapna, a kiemelkedően teljesítők pedig az ösztöndíjukból az étkezési és szállásköltségeiket is finanszírozni tudnák – közölte.

A kimagaslóan jól tanuló, hátrányos helyzetű fiatalok szociális és tanulmányi ösztöndíja együttesen meghaladná a tanulmányaik költségeit, így ezek a hallgatók képesek lennének anyagilag támogatni a családjaikat – mondta.

Ismertetése szerint megszüntetnék a kancellári rendszert és helyreállítanák a felsőoktatás autonómiáját.

Forrás: MTI

Kép forrása: Máthé Zoltán, MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.