Az Alkotmánybíróság felfüggesztette az eljárását a Lex CEU-val kapcsolatban
jún06

Az Alkotmánybíróság felfüggesztette az eljárását a Lex CEU-val kapcsolatban

Az Alkotmánybíróság (Ab) az európai alkotmányos párbeszéd jegyében felfüggesztette eljárását a nemzeti felsőoktatási törvénnyel (Lex CEU) és a civil törvénnyel kapcsolatos ügyekben – tudatta a taláros testület kedden közleményben. Az Európai Bizottság tavaly év végén mindkét ügyben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Unió Bírósága előtt. Az Ab egy korábbi határozatában már kimondta, hogy a „részére...

Tovább...
A Mercedes-Benz Kecskeméten épülő új gyára 2500 munkahelyet teremt
jún06

A Mercedes-Benz Kecskeméten épülő új gyára 2500 munkahelyet teremt

A Mercedes-Benz Cars Kecskeméten épülő új autógyára 2500 új munkahelyet teremt – mondta Ludvig Orsolya, a cég kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán. Ludvig Orsolya hozzátette, a már működő autógyár szomszédságában létesülő új gyár karrierlehetőséget kínál a meglévő munkatársaknak is, mivel körülbelül 300 csoportvezetőre, számtalan műszakvezetőre lesz szükség. Kiemelte, hogy az egész...

Tovább...
NAV: adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is
jún05

NAV: adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is

Adóköteles a nyári diákmunkával szerzett jövedelem is, néhány foglalkoztatási formát kivéve – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hangsúlyozták: a nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más...

Tovább...
Balatoni vállalkozók: irreálisak a bérigények, kevés a munkaerő
jún05

Balatoni vállalkozók: irreálisak a bérigények, kevés a munkaerő

Minden korábbinál nehezebb a szezonkezdés a szakképzett munkaerő hiánya és az irreális bérigények miatt a Balatonnál, ugyanakkor a növekvő kereseteknek köszönhetően kezdenek visszatérni a külföldön munkát vállaló fiatalok – számoltak be dél-balatoni kisvállalkozók egy balatonszárszói fórumon kedden. A Kisosz (Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete) szezonindító rendezvényén Kertész Rezső, a szervezet...

Tovább...
Jön a hazafias nevelés az iskolákban – kinevezték a kormánybiztost
jún05

Jön a hazafias nevelés az iskolákban – kinevezték a kormánybiztost

A hazafias és honvédelmi neveléssel, illetve az ezzel összefüggő beruházásokkal kapcsolatos feladatok ellátására kormánybiztossá nevezték ki Simicskó Istvánt. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. Kormánybiztosként a volt honvédelmi miniszter az érintett tárcákkal együttműködésben vezeti és koordinálja a hazafias és honvédelmi nevelés mint kiemelt kormányzati közfeladathoz kapcsolódó...

Tovább...
Diákhitel Központ: átadták az idei ösztöndíjas szerződéseket
jún04

Diákhitel Központ: átadták az idei ösztöndíjas szerződéseket

Átadták a Diákhitel Központ által meghirdetett ösztöndíjprogram nyerteseinek szerződéseit – közölte a központ hétfőn az MTI-vel. A tíz győztes pályázó kiemelkedő tanulmányi, szakmai előmeneteléért egy tanéven, azaz 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.  A közlemény szerint a pályázati kiírásra több mint százötven hallgató küldte el eddigi eredményeit tartalmazó bemutatkozó anyagát és a kapcsolódó dokumentációt. A pályázat...

Tovább...
Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program
jún04

Új lehetőségekkel bővül az idei nyári diákmunka program

A Pénzügyminisztérium 2018-ban is meghirdeti a nyári diákmunka programot 3 milliárd forintból, amelynek keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak munkalehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, a programban új elemként jelenik meg, hogy – az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében – a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a...

Tovább...
Még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre
jún04

Még lehet igényelni az ingyenes étkeztetést a nyári szünetre

Még lehet igényelni a nyári szünetre az ingyenes étkeztetést, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek napi egy tál meleg ételt kaphatnak az iskolai szünetben – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel. Az Emmi felhívja azoknak a szülőknek a figyelmét, akik még nem kérték az étkeztetést gyermekük számára, hogy a helyi...

Tovább...
Arcfelismerő figyeli a kínai diákok viselkedését
jún03

Arcfelismerő figyeli a kínai diákok viselkedését

Hangcsou 11. számú iskolájában egy arcfelismerő rendszer figyeli a tantermekben a diákok viselkedését. A kamerák semleges, boldog, szomorú, csalódott, ijedt, mérges és meglepett arckifejezéseket tudnak felismerni, valamint hatféle viselkedést, hogy a tanuló áll, olvas, ír, jelentkezik, a tanárra figyel, vagy esetleg az asztalon fetreng-e. 30 másodpercenként feljegyzik a diákok arcáról leolvasható érzéseket, majd az információkat...

Tovább...
Ma van a pedagógusnap
jún03

Ma van a pedagógusnap

Ma van a pedagógusnap: hagyományosan ekkor köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. A köznevelésben mintegy 145 ezer tanító, tanár, óvodapedagógus, a felsőoktatásban csaknem 20 ezer oktató dolgozik. Magyarországon 1952 júniusa óta köszöntik a pedagógusokat, akkor adták át először a kiváló tanítói és tanári okleveleket. Pénteken a fővárosban tartott ünnepségen Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter és Maruzsa Zoltán...

Tovább...

Pin It on Pinterest