Karrier

2020 áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon

A koronavírus-járvány gazdasági és társadalmi következményei miatt a 2020-as év áttörést jelentett a táv- és otthoni munkavégzés elterjedésében Magyarországon – közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az MTI-vel.

Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2010 és 2019 között a foglalkoztatottak átlagosan 2,9 százaléka végzett alkalmi vagy tartós jelleggel távmunkát, 2020 májusára azonban ez az arány 17 százalékra nőtt, ez több mint 750 ezer foglalkoztatottat jelentett. A táv- és otthoni munkában foglalkoztatottak aránya a járvány első hullámát követően sem csökkent le az eredeti szintre, hanem mintegy 7 százalék körül stabilizálódott.

A közlemény szerint a táv- és otthoni munkánál egyre inkább előtérbe kerül a munka eredményének nyomon követése, így a kötött munkaidő központi szerepe is veszíthet jelentőségéből. Mindez a munkaviszony tartalmában is hangsúlyeltolódást jelenthet: rendelkezésre állás helyett az eredmény kerül a középpontba.

Hozzátették, hogy a munka térbeli kötöttségeinek fellazulása javíthatja a foglalkoztatottságot azokban a csoportokban, amelyek a közlekedési, lakhatási vagy egyéb élethelyzetbeli akadályok miatt kevésbé tudtak részt venni a munkaerőpiacon. Emellett a táv- és otthoni munka térnyerése mérsékelheti az ingatlanpiac területi eltéréseit, valamint csökkentheti a közlekedési infrastruktúrák igénybevételét.

Minden munkavégzés elemi követelménye a munkavállaló ellenőrzése, és a munkáltató adatainak biztonsága, ezért a táv- és otthoni munkavégzés fokozott adatbiztonsági kockázatot jelent. Az ÁSZ azonban úgy véli, ha egyensúlyba kerül a munkavállaló ellenőrzése és magánéletének védelme, az hozzájárul a táv- és otthoni munka elfogadottságához és sikeréhez.

Közölték, az otthonról végzett munka mentálhigiénés kihívásokat is támaszt, ezért fontos, hogy a munkavállalók lelki egészsége is nagyobb figyelmet kapjon. Hosszútávon mentálhigiénés szempontból is az otthonról és az irodából végzett munka szabályozott és kiszámítható kombinációja lehet optimális foglalkoztatási forma – olvasható a számvevőszék közleményében.

A koronvaírus-járvány megjelenése miatt az emberi egészség védelmének biztosítása mellett a munkavégzés folytonosságának fenntartása is rendkívül fontossá vált; mindehhez az első eszköz az emberek otthonából, digitális eszközökkel végzett munka alkalmazása volt. Mindez új szervezetirányítási, jogi és technológiai kihívásokat vetett fel, továbbá ráirányította a figyelmet a táv- és otthoni munka szélesebb társadalmi összefüggéseire, az ÁSZ elemzésében ezeket az összefüggéseket vizsgálta.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.