Felsőoktatás

A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van

A fogyatékossággal élő hallgatók aránya a magyar felsőoktatásban továbbra is egy százalék alatt van, ami alulmarad a népességarányuktól, és azt jelzi, hogy társadalmi okok akadályozzák a diplomaszerzésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) a múlt év végén végzett kutatása alapján.

A közlemény szerint a mozgáskorlátozott egyetemi hallgatók továbbra is „komoly akadályokkal” szembesülnek tanulmányaik során, és bár az elmúlt évtizedben általánosan javult a fogyatékossággal élő hallgatók felsőoktatási helyzete, a javulás nem egyenletes.

Továbbra is rossz az egyetemek akadálymentesítettsége, ezért sokszor gondot okoz az érintetteknek eljutni a szemináriumokra, a könyvtárba vagy a kötelező gyakorlati helyszínekre. A közösségi események helyszíne, a kollégiumok és a tömegközlekedés sem mindig megfelelően akadálymentesített, utóbbit az egyetemek mikrobuszokkal próbálják megoldani, de az egyetemek többsége nem rendelkezik szakértők által megismerhető akadálymentesítési tervekkel, sőt az épületállomány akadálymentességének felméréséről sem tudnak – írták.

Komoly problémának nevezték azt is, hogy sok mozgáskorlátozott egyetemi hallgatónak lenne szüksége segítségre, például közlekedésben, órai részvételben vagy épp otthoni tevékenységekben – öltözés, étkezés -, de ilyen segítséget az egyetemek csak nagyon korlátozottan tudnak adni. Ezért éppen a több segítséget igénylő, súlyosabban mozgáskorlátozott hallgatók igényei nem megoldottak – tették hozzá.

A kutatásból kiderült: a fogyatékossággal élő hallgatókat egyre ritkábban éri előítélet a hallgatótársaktól, de az oktatók oldaláról még mindig vannak negatív sztereotípiák, főleg tanulmányi kérdésekkel kapcsolatban. A legtöbb egyetemen a fogyatékos hallgatókat segítő esélyegyenlőségi irodák kapacitáshatáron dolgoznak: több forrással erősebb lehetne a szolgáltatásuk – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.