Felnőttképzés

Hiánypótló digitális képzést szervezett az építőipari kivitelezőknek az IPOSZ

Európai uniós forrás felhasználásával hiánypótló digitális képzést szerveztek az építőipari kivitelezők számára, hogy támogassák a mikrovállalkozások fejlődését, a korszerű technológia térnyerését az ágazatban – közölte az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) az MTI-vel.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke a közleményben ismertette, hogy a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 50 millió forint felhasználásával az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével (IVSZ) közösen valósítják meg az országos projektet.

A projekt részeként 100 főre kiterjesztett mélyinterjút készítettek, ez alapján alakították ki a tananyagot az építőipari kivitelezőkkel közösen – tájékoztatott az IPOSZ.

A képzésen alkalmanként 20 fő vehet részt. Eddig már kétszer háromnapos oktatást tartottak a programban, és folyamatban van az utolsó szervezése is – közölte az IPOSZ.

Tordai Balázs, az IVSZ ipar 4.0 szakértője a közleményben kiemelte, sok vállalkozó még mindig nem használja a közösségi médiát tevékenysége támogatására, ezért a képzésen ezeknek a platformoknak a lehetőségeivel is megismerkednek a résztvevők, hogy miként használják vállalkozásuk érdekében.

A digitális eszközök az ajánlatok elkészítésében is nélkülözhetetlenek, egy látványos prezentáció pedig hozzájárulhat a sikeres üzletkötéshez – tette hozzá a szakértő.

Az oktatási napokon bemutatják az épület információs modell (Building Information Modeling – BIM) rendszert is.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.