Közoktatás

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat

A korai fejlesztés fontosságára hívja fel a figyelmet a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat, hétfőtől egy héten át tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal, előadással várnak minden érdeklődőt Budapest minden kerületében – közölte a Mosányi Enikő, a szolgálat főigazgatója az MTI-vel.

A közlemény szerint a február 4. és 8. között ötödik alkalommal megrendezett „Korai fejlesztés hete” programsorozat célja felhívni a figyelmet annak fontosságára, hogy azok a gyermekek, akiknek fejlődése eltér a kortársaikétól, akár a születésük pillanatát követően segítséget, diagnózist, támogató szolgáltatást, terápiás ellátást kapjanak. Továbbá, hogy tájékoztassák az érintetteket, melyik a legrövidebb, leghatékonyabb útvonal az ellátásba kerüléshez, valamint hogy milyen sokat tehet az érintett szülő a gyermekéért – írta.

Aki ugyanis időben kapja az ellátást, annál jelentősebb az állapotjavulás esélye – emelte ki.

Ismertette, a koraszülöttek esetében az a tapasztalat, hogy a terhesség alatt minden elveszített hét, öt százalékkal növeli a sajátos nevelési igény szükségességét iskoláskorban. A korai fejlesztésnek köszönhetően azonban nagy valószínűséggel esélyt kapnak, hogy felzárkóznak az időre született társaikhoz – tette hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.