A magyarok csaknem egyharmadának fontos szempont a munkahelyválasztásnál, hogy leendő munkaadójuk mennyit tesz a fenntarthatóságért, a most 18 és 26 év közötti Z generációsok pedig ennél is nagyobb arányban, 41 százalékban vélekedik így – derül ki az UniCredit Bank és a SteiGen közösen készített kutatásából.
Mivel ez a korosztály a legérintettebb a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, ez az adat a munkáltatók számára is fontos tanulságokkal szolgálhat.
Az 1000 ember bevonásával készített reprezentatív felmérésben a generációk fenntarthatósággal összefüggő attitűdjeit vizsgálták.
A kutatásból kiderült, hogy miközben a munkahelyválasztásról hagyományosan olyan szempontok szerint gondolkodnak, mint az elérhető jövedelem, a szakmai fejlődési és előrelépési lehetőségek, a társadalmi hasznosság és a munkakörnyezet, addig a potenciális munkavállalók számára az is egyre fontosabb, hogy a munkaadójuk mennyire működik fenntarthatóan.
A válaszadók számára a fenntarthatóság legfontosabb követelménye, hogy egy cég ne szennyezze a környezetet – ezzel az értelmezéssel a válaszadók 51 százaléka egyetértett. Ezt követi, ha egy vállalat képes a profit elé helyezni a fenntarthatósági irányelveket, a megkérdezettek 33 százaléka szerint pedig az is jelentős szempont, hogy a cég mennyire bánik takarékosan az erőforrásokkal.
A közlemény szerint azt, hogy a cégek általában mennyire tudnak megfelelni ezeknek a várakozásoknak, jól jelzi, hogy bár a válaszadók kétharmada – ezen belül a Z generációsok háromnegyede – úgy gondolja, a vállalatok tudnának fenntarthatóan működni, mégis a felmérésben résztvevők 62 százaléka véli úgy, hogy a vállalatokat valójában csak a profit érdekli, fenntarthatósági kezdeményezéseik pedig „látszatmegoldások”.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…