A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában – közölte a Ricoh Europe az MTI-vel.
A Ricoh Europe megbízásából az Opinion Matters végzett kutatást, amelyben 1500 döntéshozót kérdeztek meg Európa-szerte.
A közlemény szerint ez azt sugallja, hogy a koronavírus okozta korlátozások enyhülését követően a munkavállalók egy részének teljes munkaidőben vissza kell térnie az irodába az egész kontinensen.
Ugyanakkor kiemelték, aggályaik ellenére a munkáltatók mindössze 19 százaléka állítja, hogy a termelékenység csökkent, mióta átálltak a távmunkára. Emellett 57 százalékuk úgy gondolja, hogy a rugalmas munkavégzési technológiába való befektetés elengedhetetlen a tehetséges jelöltek megnyeréséhez és megtartásához.
A felmérésből ráadásul az is kiderült, hogy a teljes munkaidőben az irodába történő visszatérés sok munkavállaló számára kényelmetlenséget okoz, ugyanis a döntéshozók 42 százaléka úgy látja, dolgozóinak még a járványügyi korlátozások enyhítése után is vannak az egészséggel és biztonsággal összefüggő aggodalmaik. Amennyiben pedig ezeket nem ismerik fel, az nemcsak a munkamorálra lehet hatással, hanem a jó munkaerő elvesztését is kockáztatják a munkáltatók.
A Ricoh vezető szolgáltató a dokumentum menedzsment, az IT és kommunikációs szolgáltatások, ipari és kereskedelmi nyomtatás, digitális kamerák és ipari rendszerek területén. A Ricoh Group központja Tokióban található, de a vállalat világszerte végez üzleti tevékenységet.
Forrás: MTI