Közoktatás

A nyári szünetben lehet ottalvós táborokat szervezni

A múlt csütörtöki kormányzati bejelentés értelmében napközis táborokat már lehet tartani, az ottalvós táborokra viszont még majdnem egy hónapot várni kell – mondta a taborfigyelo.hu vezetője.

Tóth Béla elmondta, a honlapjukon hétszáz turnus közül lehet válogatni, ami kevesebb, mint az ilyenkor szokásos mennyiség, tehát nincs annyi hely, mint tavaly.

Hozzátette: a legtöbb szervező már februárban meghirdette táborait, így csak a „startpisztolyra” vártak, vagyis arra, hogy fogadhassák a foglalásokat. Ezért ottalvós táborokra is lehet már jelentkezni, ha pedig mégsem engedélyezik a megtartásukat, akkor a foglalót mindenki visszakapja – emelte ki.

Hozzátette, a foglalások elindítására azért is volt szükség, mert arra számítanak, hogy túljelentkezés lesz, így a táborok ára néhány héten belül – akár 25-30 százalékkal is – megdrágulhat.

„Úgyhogy én azt javaslom a kedves szülőknek, hogy minél előbb foglaljanak tábort (…), hogy biztosítsák a gyermeknek a táborhelyet, méghozzá alap-, normális áron” – fogalmazott Tóth Béla.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön bejelentette: június 16-tól napközis és ottalvós nyári táborok is szervezhetők az érvényes járványügyi előírások betartásával.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.