Közoktatás

A PSZ tiltakozik a köznevelési törvény módosítása ellen

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) sajnálattal vette tudomásul, hogy a parlament a szakmai kifogások ellenére is megszavazta a köznevelési törvény módosítását – közölte a szakszervezet az MTI-vel pénteken.

A szervezet úgy látja: az elfogadott módosítások tovább csorbítják az óvodák, iskolák szakmai autonómiáját, a szülők önrendelkezési jogát.

Az érdekvédelmi szervezet közleményében felidézte, hogy a PSZ elnöke már a Köznevelési Érdekegyeztető Tanács (KÖÉT) június 20-án tartott ülésén jelezte: határozottan tiltakozik az igazgatói pályázatok véleményeztetésének eltörlése miatt, mert alapvetően csorbítja a helyi demokráciát, ha nem szólhatnak bele a pedagógusok, a szülők és a diákok abba, hogy ki lesz az iskola igazgatója.

Egyetért a Pedagógusok Szakszervezete azokkal a kifogásokkal is, amelyek az alternatív oktatási intézmények jövőjét látják veszélyben, miközben ezek az iskolák értékes, nélkülözhetetlen tudással és módszertannal gazdagították a pedagógiát. Figyelemre méltó, hogy ezt a módosítást utóbb, egyéni indítványra „illesztették be” – közölték.

Kitértek arra is, hogy a magántanulói státusz eltörlése aránytalanul korlátozza a szülők neveléshez való jogát, a PSZ szerint az iskoláknál kellene hagyni a tanulókra vonatkozó döntési jogköröket.

A tankönyvpiac beszűkítése, teljes államosítása nehéz helyzetbe hozza a pedagógusokat, nagyban korlátozza módszertani szabadságukat – írta a PSZ, amely nem ért egyet a magánkiadók kiszorításával.

Szakmailag erősen kifogásolható az a módosítás, amely megszüntetné a rugalmas iskolakezdést, és 6 éves koruk betöltése után a lehető legtöbb gyermeket beiskolázna. A PSZ Óvodapedagógiai Tagozata szerint – miként az többször nyilvánosságra került – a mostani rendszerben, amelyben az óvodapedagógusok a szülőkkel együttműködve eldönthetik, hogy egy gyermek kellően iskolaérett-e, kifogástalanul működik, így nem volt szakmai indok a változtatásra – olvasható a közleményben, amelyben nehezményezték, hogy a törvénymódosítást nem kapták meg előzetesen.

Jelezték azt is: mivel a PSZ követelései (béremelés, óraszámcsökkentés) csaknem egy évig tartó tárgyalások után sem vezettek eredményre, a szakszervezet megkezdte a felkészülést az őszi tiltakozó akciókra.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.