Ismét lehet jelölni a Rátz Tanár Úr Életműdíjra azokat a reáltárgyakat oktató tanárokat, akik kimagasló szerepet töltenek be tantárgyuk népszerűsítésében és a tehetséggondozásban – közölte a pályázatot kiíró Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért egyik létrehozójaként a Richter Gedeon Nyrt.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint diákok, szülők és pedagógustársak javasolhatnak az életműdíjra kiemelkedő teljesítményű, a magyarországi közoktatás 5-12. évfolyamain biológiát, matematikát, fizikát vagy kémiát tanító (vagy egykor tanító) tanárokat. A pályázatot kizárólag online lehet beadni, október 11-éig.
A 2000-ben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által közösen létrehozott alapítvány a Rátz Tanár Úr Életműdíjjal azokat a tanárokat ismerni el, akik különösen sokat tettek a magyarországi reáloktatásért és a reálértelmiségiek következő generációiért – írták.
A jelölés kritériuma a legalább tízéves közoktatásban szerzett gyakorlat, a tanítványok által elért kiemelkedő teljesítmény országos hazai és/vagy nemzetközi versenyeken, a hátrányos helyzetű diákok folyamatos segítése, a tehetséges fiatalok támogatása, az reáltárgyakhoz kapcsolódó hazai szakmai programok, versenyek, továbbképzések szervezésében való részvétel, a folyamatos önfejlesztés, valamint szaklapokban szereplő cikkek vagy könyvek, tankönyvek publikálása. A szakmai feltételek mellett az is elengedhetetlen, hogy a jelölni kívánt pedagógus munkája során hivatásának tekintse tanítványai nevelését, személyiségük fejlesztését, problémáik megoldásához segítséget nyújtson, valamint személyisége, szakértelme és egész életvitele példamutató legyen – fogalmaztak.
Az egyénenként 1,5 millió forintos díjazással járó életműdíjat idén is két-két matematika, fizika, kémia és biológia szakos tanárnak ítéli oda az alapítvány kuratóriuma.
A közleményben az olvasható: Rátz László, a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára nagy tudása és kifinomult érzéke alapján már korán felismerte a tehetséges diákokat, és segítette az előmenetelüket. Leghíresebb tanítványai Neumann János és Wigner Jenő voltak.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…