Szakképzés

A szakképzés lehetőségére hívják fel a figyelmet a Szakmák Éjszakáján

A szakképzési lehetőségekre szeretnék felhívni a figyelmet a pénteken megrendezendő Szakmák Éjszakáján – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Pölöskei Gáborné azt mondta, a cél a lehető legtöbb szakma bemutatása, és az érdeklődés felkeltése irántuk. A helyszíneken a látogatók maguk is kipróbálhatják az adott szakmákat.

A Szakmák Éjszakáját 2016 óta rendezik meg, tavaly mintegy 56 ezren vettek részt rajta – ismertette, hozzátéve, a határon túlról is egyre több iskola kapcsolódik be.

A szakképzések többsége cégekkel, vállalatokkal közösen történik: az iskola adja az elméleti, a vállalat a gyakorlati oktatást.

Idén a Szakmák Éjszakáján országszerte 160 település 467 szakképző intézménye több mint 4400 programmal várja az érdeklődőket április 12-én 18 és 22 óra között. A látogatók 50 százalékos utazási kedvezménnyel juthatnak el a programokra, amelyek listája a rendezvény honlapján elérhető.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.