Karrier

Az országon belül erősödik a mobilitási hajlandóság

Az országon belül erősödik a mobilitási hajlandóság, ezt támasztja alá, hogy Nógrád, Pest, Tolna, illetve Heves és Békés megyében élők több mint 50 százaléka más régiókban működő társaságokhoz adták be állás pályázataikat, a legtöbben a fővárosban meghirdetett munkakörök iránt érdeklődtek – derül ki a Profession.hu saját adatbázisán alapuló elemzéséből.

A közlemény szerint Magyarországon Budapest a legnagyobb „tehetség-mágnes”, emellett azonban egy másik irány is körvonalazódik, amely szerint már nem csak a fővárosba, hanem onnan kifelé is áramlik a munkaerő, számukra Pest és Fejér megye, Ausztria közelsége miatt pedig Győr-Moson-Sopron megye a legvonzóbb célpont.

Országos szinten a legnagyobb mobilitási hajlandóság a szakmunkát, a fizikai segédmunkát és a betanított munkát végzők körében tapasztalható, 34-39 százalékuk jelentkezett lakóhelyüktől távol eső megyékben meghirdetett állásokra.

Kiemelték, mindezzel párhuzamosan viszont csökkent a magyar munkaerő nemzetközi mobilitási hajlandósága, ugyanis a Profession.hu és a BCG 2018-as közös felmérése szerint a megkérdezettek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen vállalna munkát külföldön, 2014-ben ez arány azonban még 58 százalék volt. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a legfiatalabb, 20 év alatti magyar válaszadók mobilitási hajlandósága (66 százalék) még mindig jóval magasabb, mint a globális átlag (57 százalék).

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.