Bevezetné a kancelláriarendszert a szakképzési centrumokban – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat keddi parlamenti vitájában.
Palkovics László közölte, a felsőoktatáshoz hasonlóan a szakképzési centrumokban is bevezetné a kancelláriarendszert, annak érdekében, hogy a centrumok főigazgatói a továbbiakban még jobban tudjanak koncentrálni elsődleges feladatukra, az általuk irányított intézménye szakmai tevékenységének, oktatási színvonalának felügyeletére. A jövőben így a kancelláriarendszer biztosítja az intézmények felelős, átlátható és professzionális gazdálkodását, az intézmények menedzserszemléletű működtetését – ismertette a miniszter. Felhívta a figyelmet arra: a javaslat lehetőséget ad a szakképzési centrumoknak és a felsőoktatási intézményeknek, hogy a gyakorlati képzési feladatok biztosítása érdekében be tudjanak kapcsolódni az ágazati képző központok gyakorlati képzéseibe. A javaslat bevezeti a zárt rendszerű elektronikus távoktatás és a zártrendszerű távoktatási képzésmenedzsment fogalmát is, ami lehetővé teszi a szakképzés színvonalának javítását – közölte.
Vinnai Győző, a Fidesz vezérszónoka üdvözölte és egyetértett a javaslat módosításaival: a tudományos alkotói járadék bevezetésével, a kancelláriarendszer kiterjesztésével és a hazai innováció előremozdításával.
Hangsúlyozta: a javaslat a felsőoktatásban már sikeres kancelláriarendszert vezetné be a szakképzésben, mert itt szükség van olyan menedzserszemléletű vezetőkre, akik az intézmények felelős, átlátható és professzionális gazdálkodását valósítják meg, valamint tartják a kapcsolatot a gazdasági élet szereplőivel is. A fideszes képviselő a módosítások közül kiemelte a digitális kompetenciák zárt rendszerű oktatását, és a felnőttoktatás hatékonyabbá tételét.
Jobbik: aggályos a kancelláriarendszer bevezetése a szakképzésben
Brenner Koloman (Jobbik) aggályosnak tartja, hogy a javaslat komolyabb előtanulmányok nélkül vezetné be a felsőoktatásban már ismert kancelláriarendszert a szakképzési centrumoknál is. A Jobbik szerint a kancelláriarendszer alapvetően nem ördögtől való, azonban az akadémiai szféra vezetői az eddigi tapasztalatok szerint túlságosan is visszaszorultak a döntéshozatalban, amit orvosolni kell – fejtette ki.
MSZP: rendszer bevezetése a kormány direkt jelenlétét erősíti a szakképző intézményekben
Hiller István (MSZP) megerősítette, hogy nem ért egyet a kancellári rendszerrel, illetve a szakképzésben történő meghonosításával. Véleménye szerint a rendszer bevezetése a szakképzésben a kormány direkt jelenlétét erősíti a szakképző intézményekben, a gazdasági igazgató szerepét pedig egészen leszűkíti. Megjegyezte, egy gazdasági igazgató is lehet menedzserszemléletű.
Szólt arról is, hogy az 1970-es években a magyar szakképzés Európa-hírű volt, most viszont szerinte az egész oktatási rendszeren belül ez a terület van a legnagyobb bajban. Nem értett egyet a közművelődési tárgyak csökkentésével a szakképzésben, mert egy technológiaváltozás esetén a Fidesz szakképző rendszerében végzett szakmunkás nem fogja tudni azt értelmezni.
DK: semmi értelme a kancellári rendszer bevezetésének
Arató Gergely (DK) a törvényjavaslat három részének támogatásáról azt mondta, érthetetlennek nevezte a kancellári rendszer bevezetését a szakképzés területén. A főigazgató és a gazdasági igazgató mellett a kancellárral egy hármas irányítás jön létre az intézményeknél – mutatott rá. Hozzátette: ennek semmi értelme, ha csak az nem, hogy az előző miniszter által kinevezett főigazgató mellé a mostani miniszter is szeretne egy embert tenni. Azt javasolta, hogy szabályozzák újra inkább a főigazgató hatáskörét.
Az ellenzéki politikus rögzítette azt is, hogy az egész szakképzési koncepciót elhibázottnak tartják.
Párbeszéd: komoly problémákat vet fel a kancellári rendszer bevezetése
Mellár Tamás (Párbeszéd) szerint a kancellári rendszer bevezetése komoly problémákat vet fel, már az egyetemeknél is.
LMP: miért kell tanév közben bevezetni a kancellári rendszert?
Hohn Krisztina (LMP) vitatta, hogy a felsőoktatásban jól működne a kancellári rendszer. Azt firtatta, mi indokolja a rendszer bevezetését, amely korlátozza a szakképzési centrumok főigazgatóinak jogkörét. Úgy látta, a döntéssel korlátoznák a szakképzési centrumok autonómiáját.
Miért nincs szakirányú végzettséghez kötve a kancellári kinevezés? Miért elegendő három év szakmai gyakorlat? Miért olyan sürgős tanév közben bevezetni ezt az intézkedést? – sorolta kérdéseit.
Forrás: MTI
Kép forrása: Mónus Márton, MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…