Szakképzés

Egyszerűsítenék a szakmák jegyzékét

A kormány átláthatóvá akarja tenni a szakképzés rendszerét, ezért a következő időszakban egyszerűsítik és egyértelműsítik a szakmák jegyzékét – mondta Palkovics László az innovációs és technológiai miniszter az Európai Szakképzési Hét zárórendezvényén kedden Budapesten.

A miniszter a szükséges lépést azzal indokolta, hogy míg Németországban egy 14 éves pályaválasztás előtt álló fiatal 150 szakma közül választhat, Magyarországon a választható szakmák száma meghaladja a 800-at. Ez a rendszer pedig így átláthatatlan – jelentette ki a tárcavezető.

Palkovics László felidézte, a szakképzés átalakításánál a kormány elsősorban a munkaerőpiac igényeire figyelt, ezt szolgálta többek között a duális képzés és a szakgimnáziumi rendszer bevezetése, illetve a szakképző intézmények műszaki fejlesztése is. A szakmák jegyzékének egyszerűsítése is illeszkedik ebbe a sorba szavai szerint.

A kormány arra törekszik, hogy a szakgimnázium, a szakközépiskola a gimnázium versenytársa legyen, ugyanis ma Magyarországon még többen végeznek gimnáziumban, mint szakképzésben. A miniszter szerint európai példák is alátámasztják a kormány törekvéseit, hiszen Finnországban, Németországban és Ausztriában is lényegesen többen szereznek szakképzettséget, mint általános gimnáziumi érettségit.

A digitalizáción alapuló, most zajló negyedik ipari forradalom nagy mértékben átalakítja majd a munkaerőpiacot. Annak érdekében, hogy a szakképzés megfeleljen a jövő kihívásainak az Innovációs és Technológiai Minisztérium két városban (Győrben és Miskolcon) elindította az újgenerációs szakképző intézmények programját. A projekt jövőre Kecskeméten és Debrecenben folytatódik – fogalmazott a miniszter.

A tárcavezető szerint a magyar gazdaságnak elsősorban mérnökökre, informatikusokra és természettudományos végzettséggel rendelkező szakemberekre van szüksége. Ezért a kormány a következő időszakban azért dolgozik majd, hogy a felsőoktatásba jelentkező diákok 40 százaléka ilyen jellegű képzésekre jelentkezzen. Hozzátette, míg 2012-ben a felsőoktatásba jelentkezőknek csupán 22 százaléka választott ilyen irányú felsőoktatási képzéseket, 2018-ban ez az arány már elérte a 29 százalékot.

Az Európai Szakképzési Hét programjai minden évben szeptembertől decemberig tartanak, a rendezvény sorozat célja a szakképzés vonzóbbá tétele. Magyarországon rendezik az összeurópai programok 27 százalékát.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.