Közoktatás

A vakáció veszélyeire figyelmeztet a rendőrség


A gyerekekre leselkedő nyári veszélyekre hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a fővárosi állatkertben.

Berzai Zsolt az Országos Bűnmegelőzési Bizottság főtitkára a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy pénteken 700 ezer gyermeknek kezdődik meg a nyári vakáció. Többségük önállóan vesz majd részt a közlekedésben, ezért fontos, hogy a szülők meggyőződjenek arról, a gyerekek tisztában vannak a közlekedés alapvető szabályaival. Annál inkább, mert nyáron történik a legtöbb közúti baleset.

Az iskolarendőr-program keretében a rendőrség is igyekszik átadni a közlekedési ismereteket a gyerekeknek, ami nem fejeződik be a tanévvel, mert minden megyében rendeznek közbiztonsági, bűnmegelőzési tematikájú táborokat – fűzte hozzá.

Arra kérik a szülőket, hogy csak láthatósági mellényben és bukósisakkal engedjék kerékpározni gyerekeiket, az autóban pedig mindig használjanak megfelelő méretű gyermekülést – mondta.

Varga Balázs, az ORFK bűnmegelőzési osztályának munkatársa arra kérte a gyerekeket, hogy ha egyedül vannak a lakásban, soha ne engedjenek be idegent, az utcán pedig ne álljanak szóba ismeretlennel. A szülők tanítsák meg gyermeküket a 112-es segélyhívó szám használatára, az ő telefonszámuk pedig mindig legyen meg a gyereknél – mondta.

Mivel a kamaszokat – folytatta – elsősorban a vagyon elleni bűncselekmények veszélyeztetik, fontos, hogy értékesebb tárgyaik ne legyenek látható helyen. Rendezvényeken, fesztiválokon utasítsák el, ha bárki kábító hatású vagy illegális szert kínál, erről értesítsék a biztonsági személyzetet, illetve hagyják el a társaságot – hívta fel a figyelmet. Veszélyt rejt az internet használata is, online ismerkedésnél vonják be a szülőket, és ne töltsenek fel magukról érzékeny képeket, adatokat – tette hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.