Közoktatás

A vállalkozói szemléletet fejlesztő verseny indul középiskolásoknak

Idén először hirdetik meg az IdeaFest versenyt, amelyre a 14 évesnél idősebb, vállalkozó kedvű középiskolások jelentkezhetnek október 31-ig, azonban fontos, hogy a tanulók iskolája nem lehet a közép-magyarországi régióban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

Solymár Károly Balázs hozzátette, a verseny az INPUT programban valósul meg európai uniós forrásból, összértéke nagyságrendileg 250 millió forint.

Közölte, olyan fiatalok jelentkezését várják, akik bármely területen innovatív eredeti ötlettel rendelkeznek. Példaként a mezőgazdaságot, a környezetvédelmet és az ipart említette.

A verseny célja, hogy segítsenek a jelentkezőknek ötletüket pontosabban megfogalmazni, vállalkozóként gondolkodni, meghatározni a célcsoportot, megtudni, hogyan lehet befektetőkkel ismerkedni – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Novemberben lesz a területi döntő, ahol 14 vidéki városban 5-5 csapat méri össze a tudását, a csapatokat három ember alkotja. Végül 14 csapat jut tovább az országos döntőbe, amelyet jövő márciusban rendeznek – ismertette.

Solymár Károly Balázs szólt arról is, hogy a jelentkezés segítése érdekében októberben roadshowt is indítanak, ennek az állomásai és minden lényeges információ a versenyről az ideafest.hu oldalon olvasható.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kiemelte, fontos, hogy a verseny nyertesei megismerhessenek más ökoszisztémákat, más innovatív, inspiráló környezetet, ahol az ötleteiket tovább fejleszthetik, ezért az országos döntőben első helyezést elérő csapat az Amerikai Egyesült Államokba kap tanulmányutat, míg a második helyezést elérők Finnországba, a harmadik helyezett csapat pedig Németországba utazhat tanulmányútra. Ezekre az utakra a felkészítő tanár is elkísérheti a csapatot.

Az IdeaFest arról szól, hogy a középiskolásoknak felkeltsék az érdeklődését és inspirálják őket, hogy bátran vállalkozzanak, merjék az ötleteiket megméretni, továbbá segítsenek nekik abban, hogyan építhetnek vállalkozást az ötleteikből – fogalmazott György László.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.