Nyelvtanulás

Aláírásgyűjtést indít a Jobbik a nyelvvizsga kötelezővé tételének elhalasztásáért

A Jobbik és ifjúsági tagozata országos kampányt és aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy 2020-ban ne lépjen érvénybe az a jogszabály, amelynek alapján csak középfokú nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatási intézményekbe.

Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese, az ellenzéki párt ifjúsági tagozatának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a Jobbik mindig a nyelvtanulás fontossága mellett volt, a fenti céllal is egyetértenek, de túl korainak tartják a 2020-as bevezetést.

Ha 2020-ban ezt bevezetnék, akkor több tízezer fiatal nem tudna felsőoktatási intézménybe bekerülni – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi köznevelési rendszerrel az a probléma, hogy ennek a nyelvoktatási része nem megfelelően készíti fel a diákokat a középiskola végén teljesítendő nyelvvizsgára. Akkor lehet szigorú követelményeket szabni, ha adott ahhoz a szükséges feltételrendszer – mondta.

Kitért arra, a kritikával számos szervezet egyetért, és az alapvető jogok biztosa is kéri a bevezetés elhalasztását.

Farkas Gergely közölte, az aláírásgyűjtést Esélyt a továbbtanulásra! címmel, nyomásgyakorlás céljából indítják el, hogy a kormány halassza el a 2020-as bevezetést.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.