Nagy változást jelent az iskolakezdés az óvodáskor után a gyermek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna…
A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A…
Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a…
Eljárásrenddel segíti a felsőoktatási intézményeket a tanévkezdésre felkészülésben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a felsőoktatásban dolgozók és hallgatók védelméért,…
Elkészült, és megkapták a köznevelési intézmények a következő tanévre vonatkozó járványügyi protokollt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az…
A felsőoktatási intézmények többsége - saját hatáskörben - megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke.…
A kommunikációs iparágra specializálódott, online állásközvetítő portált hozott létre a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) - közölte a szervezet az…
Az idén gyermekenként átlagosan 33 ezer 560 forintot terveznek elkölteni a szülők az iskolakezdésre, míg tavaly ez az összeg átlagosan…
Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola -…
A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke a Kossuth rádió Jó…