Átmeneti házirend elkészítését ajánlja az óvodáknak a Nemzeti Pedagógus Kar a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő szabályok betartásának figyelembevételével.
A kar honlapján hétfőn közzétett, az MTI-hez is eljuttatott közleményében emlékeztetett: a vidéki bölcsődék és óvodák hétfőtől, a fővárosiak jövő hétfőtől visszatérnek a normális működéshez.
Az emiatt készült ajánlásban azt javasolják, hogy a személyes érintkezések csökkentéséért biztosítsanak széles időintervallumot a gyerekek érkezésére, hazavitelére. A fertőzés kockázatának csökkentéséért a kísérők ne menjenek be az épületbe, és csak a legszükségesebb tárgyakat vigyék be az intézménybe, csak egészséges gyermek és felnőtt tartózkodjon az óvodában, és csak azok a gyermekek vegyék igénybe a délutáni pihenést, akiknek a felügyelete máshogy nem megoldható – írták.
Hozzátették: mivel nem kötelező az ellátást igénybe venni, a gyermekek hiányzását betegség és egyéb indok esetén is tekintsék igazoltnak.
Az intézményekben folyamatosan biztosítani kell az alapos fertőtlenítéshez szükséges eszközöket, fokozottan ügyelni kell az egészségügyi szokások betartására, és ellenőrizni kell azok gyakorlati megvalósítását – emelték ki.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a gyerekek minél többet tartózkodjanak a szabadban, a termekben szellőztessenek gyakran, a veszélyeztetett korosztályba tartozó, és krónikus betegségben szenvedő dolgozók pedig lehetőleg ne foglalkozzanak közvetlenül a gyermekekkel.
A Nemzeti Pedagógus Kar szerint a fenntartóknak érdemes kihasználniuk a két hét nyári zárást, mert szeptembertől szinte lehetetlen lesz kiadni az óvodapedagógusok megmaradt több napos szabadságát.
Az ajánlásban továbbá nem javasolják hagyományos ballagás megszervezését, de meghitt körülmények között történő elköszönésre augusztus 31-ig bármikor lehetőség van.
Forrás: MTI
Kép forrása: Sóki Tamás, MTI
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…