Ma reggel 9 órakor megkezdődtek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adtak számot tudásukról.
A vizsgák az első három napon alkalmazott szigorú biztonsági intézkedések mellett zajlottak.
Az Oktatási Hivatal korábban azt közölte, hogy angol nyelvből középszinten 34 693-an, emelt szinten 14 521-en tettek írásbelit.
Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc. Az első feladatlap (olvasott szöveg értése) kitöltésére 60, a másodikéra (nyelvhelyesség) 30 perc áll rendelkezésre. 15 perces szünet után hallott szöveg értésére vonatkozó feladatlap megoldása következik 30 percben, majd 60 perc áll rendelkezésre az íráskészséget vizsgáló feladatsorra
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc. A vizsgán az előzőekben felsorolt típusú feladatlapok szerepelnek, ugyanabban a sorrendben, a feladatok megoldására fordítható idő azonban 70, 50, 30 és 90 perc.
Az íráskészséget vizsgáló feladatok megoldásához mindkét szinten használható nyomtatott szótár, amelyről a vizsgázónak kell gondoskodnia (a többi feladatsornál semmilyen segédeszköz nem használható).
Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik.
Pénteken a német nyelvvel folytatódnak az írásbelik.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…