Felsőoktatás

Az egyetemeken csak távoktatásban folytatható az oktatás

Intézménylátogatási tilalmat rendelnek el a magyarországi egyetemeken – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten.

A tárcavezető a kormány és az operatív törzs döntését ismertetve elmondta: mostantól az egyetemi oktatás csak távoktatás formájában valósulhat meg, az egyetemi épületek be fognak zárni.

Kérdésre válaszolva elmondta: várhatóan csütörtöktől, legkésőbb hétfőtől zárják be az egyetemeket.

Gulyás Gergely kiemelte: nagyon sok külföldi hallgató van az egyetemeken, a 13 Magyarországon diagnosztizált betegből 9 külföldi, azaz utóbbiak körében a megbetegedés és a fertőzés veszélye is lényegesen nagyobb.

Pillanatnyilag európai konszenzus van abban, hogy a megbetegedés a gyermekeknél nem jellemző – hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette: a kormány folyamatosan vizsgálja a helyzetet, és ha az élet- és egészségvédelem indokolja, lépni fognak, de e pillanatban az iskolák bezárását nem tartják indokoltnak. Ez a teljes tanév megismétlését és érvénytelenítését eredményezné – jegyezte meg a miniszter.

A Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot felfüggesztik, a külföldi osztálykirándulásokat megtiltják, a diákok nyári kéthetes nyelvtanulásának bevezetését egy évvel elhalasztják – ismertette a döntéseket a tárcavezető.

Forrás: MTI
Kép forrása: Czeglédi Zsolt, MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.