Felsőoktatás

Az EP elfogadta a tudományos élet szabadságának védelméről szóló jelentését

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta a tudományos élet szabadságáról szóló jelentését, amely egyebek mellett azon elvek elismerését rögzíti, hogy az oktatási intézmények autonómiáját mindenkor meg kell védeni, a kritikai megnyilvánulások a demokratikus társadalom és fejlődésének alapvető részét képezik.

A 421 támogató, 97 ellenszavazat, valamint 111 tartózkodás mellett elfogadott jelentés vitájában Wajid Khan brit szociáldemokrata jelentéstevő aláhúzta, a tudományos élet szabadságának kérdése ezért fontos, mert általában ez a terület szenved csorbát a „zsarnokság kiépítésének” kezdetén. Ha a tanárok, a tudósok, a diákok nem tudnak szabadon dolgozni, a globális biztonság kerül veszélybe – mondta.

Az EP-képviselő kiemelte, Törökországban tanárokat üldöznek, határozottan lépnek fel a kritikus gondolkodókkal ellen, de nem ez az egyetlen ország, ahol sérül a tudomány szabadsága. Az Európai Unió tagállamaiban is, azon belül Magyarországon fordul elő e szabadság megsértése – jelentette ki.

Az unió többet tehetne a tudósok és a tudás védelme érdekében és előmozdíthatná a tudomány szabadságát a világban. Nem tud ugyanis hatékonyan fellépni unión kívüli országokban, ha nem mutat rá arra, milyen jogsértések történnek Magyarországon – emelte ki.

A tudomány szabadsága és az intézmények autonómiája fontos, meg kell adni nekik a szabadságot, hogy leírhassák az igazságot Magyarországon, vagy bárhol máshol a világon – zárta felszólalását a szociáldemokrata jelentéstevő.

Johannes Hahn, az európai szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosa felszólalásában aláhúzta, a szabad gondolkodás és véleménynyilvánítás joga gyakran sérül, ezért az Európai Bizottság teljes mértékben egyetért a jelentésben megfogalmazott aggályokkal.

A tudomány szabadsága az alapvető emberi jogokhoz kapcsolódik, melyeket az unió szigorú jogszabályokkal védelmez, valamint támogatja az ENSZ különmegbízottjának munkáját a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jogának biztosítása érdekében – tette hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.