Közoktatás

Az EU újabb ingyenes európai utazási pályázatot hirdetett fiatalok számára

Újabb ingyenes utazási pályázatot hirdetett az Európai Bizottság az Európai Unió területén élő 18 éveseknek – közölte az uniós bizottság.

A pályázat keretében 20 ezer fiatal ingyenes utazási igazolványhoz juthat, hogy augusztus 1. és január 31. közötti időszakban legfeljebb 30 napos utazás alkalmával felfedezhesse Európát, elsősorban vasúton. Jelentkezni május 16-ig lehet.

Az EU egyszerűsített a jelentkezési rendszeren, és „pénztárcabarát” utazási tippekkel látja el az indulókat, illetve a fogyatékkal élő fiatalok igényeit is kiszolgálja.

Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa reményét fejezte ki, hogy a program arra is inspirálhatja a résztvevőket, hogy szavaznak az európai parlamenti választásokon, ahogy arra is, hogy „egy élettel teli társadalom építésén fáradozzanak”.

„A fiatalok jelentik Európa jövőjét, és elengedhetetlen, hogy hallassák a hangjukat” – fogalmazott.

A bizottság tájékoztatása szerint a programra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik 2000. július 2. és 2001. július 1. – e két dátumot is beleértve – között születtek.

A sikeres pályázók egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak. Az utazás elsősorban vasúton történhet, de annak érdekében, hogy a kontinens minél több pontjára eljuthassanak, olyan alternatív közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, mint a busz vagy a komp, illetve kivételes esetekben a repülőgép. Így a távoli területeken vagy szigeteken élő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a programban, illetve mások eljussanak hozzájuk – írták.

Az Európai Bizottság 2018 júniusában indította útjára a DiscoverEU utazási programot, amely lehetőséget kínál az európai fiataloknak, hogy utazás során tanulásukat szolgáló tapasztalatokra tegyenek szert. A 12 millió eurós költségvetéssel indult kezdeményezés 2019-ben 16 millió euróval gazdálkodhat. Az uniós bizottság a következő hosszú távú, 2021 és 2027 közötti időszakra szóló költségvetés keretében 700 millió euró elkülönítését javasolta a DiscoverEU számára a jövőbeli Erasmus program keretében.

A kezdeményezés eddig mintegy 30 ezer fiatalnak biztosított utazási lehetőséget Európában – tették hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.