Közoktatás

Az oktatás lesz a 7. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában

Első alkalommal rendezik meg hibrid formában a Polgár Judit Világsakkfesztivált, az október 9-i esemény egyrészt a Magyar Nemzeti Galériában, másfelől két csatornán keresztül az online térben zajlik majd, a középpontjában pedig a sakk és az oktatás kapcsolata áll.

A kétszeres sakkolimpiai bajnok Polgár Judit a sajtótájékoztatón elmondta, az idei év legnagyobb újítása az a nemzetközi konferencia (Educational Chess Summit), amelynek résztvevői bebizonyítják, hogy a sakknak a képességfejlesztő hatásai miatt igenis helye van az osztálytermekben. Rita Atkins brit nagymester előadásában gyakorlati példákkal fogja szemléltetni, miként épülhet be a sakk a matematika órákba. Lorena García oktatáskutató a sakk önbizalomnövelő és szorongásgátló hatásairól igyekszik majd meggyőzni a jelenlévőket, Jesper Berger Hall nemzetközi sakkedző pedig megmutatja, hogy a sakk nemcsak a csodagyerekek fejlődését szolgálhatja, hanem a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok tanításában is hatékony eszköznek bizonyulhat.

Polgár Judit hozzátette: levetítik a Rubik Ernővel, a Rubik-kocka feltalálójával  rögzített beszélgetését is a sakk, a kreativitás és az innováció kapcsolatáról.

„Az Educational Chess Summit  egy kulturális utazás is egyben, hiszen jól példázza, mennyire sokféleképpen gondolkodunk erről a világról” – hangsúlyozta a főszervező, aki történelmi jelentőségűnek nevezte az eseményt, hiszen Budapest még sohasem adott otthont ilyen konferenciának. Felszólal majd Dana Reizniece-Ozola, a Nemzetközi Sakk Szövetség vezérigazgatója, valamint online Maríya Gabriel, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kulturális ügyekért, oktatásért és ifjúságért felelős tagja is, aki egyben a rendezvény fővédnöke.

Fogarasi Norbert, a főtámogató Morgan Stanley Magyarország ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, három éve azért álltak a fesztivál mellé, mert a sakk nagyban hozzájárul a problémamegoldó képesség, a racionális gondolkodás, a gyors döntéshozatal és a stratégiai látásmód fejlesztéséhez, és ezek az ő cégüknél is fontos készségek. Egyben bejelentette, hogy további két évig támogatni fogják az eseményt, amelynek keretében tartják meg a cég sakkbajnokságának döntőjét, erre 25 irodájukból világszerte 400 munkatársuk nevezett be.

A Polgár Judit  Világsakkfesztivál keretében október 9-én 10 órától színes programokkal várják a szervezők a szellemi sport iránt érdeklődőket, köztük a fiatalokat a Magyar Nemzeti Galériába, a résztvevők többek között szimultán is játszhatnak Polgár Judit, valamint Almási Zoltán ellen.

A fesztivál eseményeit online is közvetítik majd, illetve egy interaktív sakkcsatornát is létrehoznak.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.