Az Országos Mediációs Egyesület az iskolai erőszak és az iskolai konfliktusok kezelésére mediációs szakemberek bevonását és konfliktuskezeléssel foglalkozó továbbképzések biztosítását javasolja az iskolaőrség mellett.
„Elfogadva, hogy lehetnek olyan iskolák, ahol az iskolaőr felkészültségével, felhatalmazásával rendelkező személy jelenléte is indokolt lehet, meggyőződésünk, hogy valamennyi probléma nem kezelhető ezzel az eszközzel” – írják közleményükben.
Szerintük bármilyen szigorúan szabályozott jogi tényállások mellett is mindig lesznek olyan cselekmények, melyek e tényállásokat nem merítik ki, mégis az érintetteknek fájdalmat, méltánytalanságot, érdeksérelmeket okoznak. Véleményük szerint ezekben a konfliktusokban tanulhatják meg a diákok azokat a konfliktuskezelési, érdekérvényesítési módokat, amihez a mintát a felnőttek adják, az iskola pedagógusai, szakemberei, amikor egymással, a szülőkkel, a vezetőkkel, hasonló módon oldják meg vitáikat, s erre adnak mintát, módot a diákoknak. E vitamegoldásokban van nagy szerepe a vitarendező, konfliktuskezelő szakembereknek, közvetítőknek, mediátoroknak is.
Úgy vélik, amikor olyan feszültségek, viták keletkeznek, amelyek még nem igényelnek hatósági (iskolaőri, rendőri, gyámhatósági) beavatkozást, a legeredményesebb módszer lehet a külső, független, pártatlan közvetítő bevonása, amelyre a jelenlegi szabályozások is módot adnak.
Javasolják, hogy az iskolák rendelkezzenek külön forrásokkal a konfliktuskezeléssel foglalkozó továbbképzésekre, eljárásokra. Az iskolák az iskolaőrség mellett alakítsanak ki partnerségeket olyan mediátorokkal (közvetítőkkel), akik gyakorlottak az oktatásügyi közvetítésben.
Forrás: MTI, OS
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…