Már huszonhét középiskola végzősei csatlakoztak az idei KézenFogva Ballagunk akcióhoz. A kezdeményezés keretében a diákok arra kérik családtagjaikat és barátaikat, hogy egy-két szál virág vagy csokor árát jótékony célra fordítsák.
2016-ban még csak két középiskola – a Városmajori Gimnázium és a Gödöllői Református Líceum – vett részt a KézenFogva Ballagunk kezdeményezésben, de tavaly már hárommillió forintot gyűlt össze. Ebből az összegből fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű fiataloknak segített megfelelő munkahelyet találni a kezdeményezést elindító alapítvány.
A KézenFogva Alapítvány 1993 óta működik, munkájukkal a fogyatékossággal élő emberek mindennapjait szeretnék megkönnyíteni. A fogyatékos gyerekeket nevelő családoknak több családsegítő programot és szolgáltatást kínálnak – például jogsegélyszolgálatot, családterápiát, információs szolgáltatást, amelynek a segítségével egymásra tudnak találni egy adott térségben élő családok és a szolgáltató szervezetek.
Több középiskolában már hagyomány, hogy a végzősök csatlakoznak az alapítvány akciójához. Bármelyik iskola csatlakozhat a kezdeményezéshez, de a diákok egyénileg is jelentkezhetnek az alapítvány weboldalán.
A diákok a pénzadományokon túl is tudják segíteni a szervezet működését. Vannak például olyan volt középiskolások, akik még mindig visszajárnak osztályfőnöki órát tartani a programról az éppen végzős osztályoknak. Az alapítvány társadalmi érzékenyítő programjaiba is bekapcsolódhatnak a fiatalok, és mindenki segíthet az elfogadással, segítségnyújtással.