A tanulmányaikat végző fiatal édesanyáknak nyújt segítséget a Cseperedő bölcsődei kuckó, melyet pénteken nyitottak meg a Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskolájában.
A napközbeni ellátást nyújtó szolgáltatást létrehozó Alapítvány az Alteros Gyerekekért kuratóriumi elnöke, Horváthné Szabó Ágnes elmondta, az országban egyedülálló bölcsődei kuckó gondolata már régen megfogalmazódott a tantestület egyes tagjaiban, mikor azt tapasztalták, hogy a fiatal édesanyák tanórákra magukkal hozzák csecsemőjüket vagy azért kell félbeszakítaniuk tanulmányaikat, mert gyermeket vállaltak.
Az egykori tanteremben kialakított bölcsődei kuckóban szakképzett gondozó felügyel a gyerekekre, amíg a 23 évesnél fiatalabb anyukák tanórán vannak, vizsgára készülnek. A diákok biztonságban tudhatják gyermekeiket, akiknek fejlődését védőnő és gyógypedagógus is segíti – tudatta a szakember.
Az elnök elmondta, az alapítvány által kapott adományoknak köszönhetően az édesanyákat ruhával, fejlesztőjátékokkal, pelenkával és bébiételekkel is tudják segíteni.
A tervek szerint a termet délutánonként a megnyitják a környéken lakó családok előtt, és miközben a gyerekek a játszószobában vannak, a fiatal szülők megismerhetik az iskola képzéseit – tudatta a szakember.
Horváthné Szabó Ágnes közölte, következő projektként az iskolában autista fiataloknak számára kívánnak tantermet kialakítani, ahol helyzetüknek megfelelő speciális módszerekkel tanulhatnak majd a diákok.
Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója kifejtette, a tapasztalat azt mutatja, azok a fiatal lányok, akiknek gyermekük születik, ha kicsinyük tanulás közben közvetlen közelükben lehet, nagyobb eséllyel szerzik meg azt a végzettséget, amellyel munkába állhatnak és majd felnevelhetik őt.
Forrás: MTI
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…
A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…
Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…
Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…