Felsőoktatás

Csaknem tízezren igényelték a Diákhitel Pluszt

Kevesebb mint három hét alatt csaknem tízezren igényelték a maximum félmillió forintos, teljesen szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Magyar Péter azt mondta: múlt héten megkezdték a folyósítást, ezen a héten pedig már ezres nagyságrendben utalják a pénzt az igénylőknek.

A hitelt egy év türelmi idő után, 5 éven belül kell visszafizetni. Érvényes rá az állami családtámogatás, vagyis a második gyermek születésekor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ – tájékoztatott a vezérigazgató.

Hangsúlyozta: tavaly egész évben 11 600 új szerződést kötöttek, idén várhatóan majdnem 40 ezer diák igényli majd a diákhitelek valamelyikét.

A hiteltörlesztési moratóriummal jelenleg mintegy 50 ezren élnek – tette hozzá Magyar Péter.

Emlékeztetett: meghosszabbították a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határidejét, a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben mód nyílik a korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is. A Diákhitel1-et pedig az első félévre visszamenőleg is lehet igényelni.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.