Közoktatás

A tanév végéig folytatódik a digitális oktatás

Sikeresnek és eredményesnek értékelte a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatást a köznevelési államtitkár csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Maruzsa Zoltán elmondta, éppen ezért maradnak a „jól bevált” munkarendnél, így a nyári szünetig hátralévő időben folytatódik a digitális oktatás.

„Viszont azt a merev tiltást, ami március 14-el megszületett (…), feloldottuk június 2-től, azért, hogy ahol erre szükség van, ahol érdemes egy kiscsoportos vagy akár egyéni konzultációt, felzárkóztatást – a tanévzáráshoz szükséges találkozást – szervezni, ott ezt meg tudják tenni az intézmények” – emelte ki.

Bízik benne, hogy a diákokat nem dolgozatírásra hívják majd be az intézmények – mondta -, hanem ezt valóban lehetőségként kezelik majd. A pedagógusok egyeztessenek a szülőkkel, és az intézményvezetők se önhatalmúlag rendeljék el az esetleges behívást – tette hozzá.

Hangsúlyozta, a gyerekeknek nem kötelező a megjelenés az iskolában, de azoknak lehetőséget jelenthet a felzárkózásra, akik például valamilyen okból nem tudtak bekapcsolódni a digitális oktatásba.

Maruzsa Zoltán beszélt arról is, hogy a tanévzárókat körültekintően kell megszervezni; akár évfolyamonként, csoportonként is átadhatják a bizonyítványokat, akár egy adott osztály behívásával.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.