Csúsztatott iskolakezdést javasol a főváros

Csúsztatott, 9 órai iskolakezdést javasol a főváros a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezés részeként – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Azt írták: a reggel 7 és 8 óra közötti csúcsforgalom idején a közösségi közlekedésben utazók egyharmada diák, főként közép- és felsőoktatásban tanuló. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a budapesti városvezetés ezért azt javasolja az oktatási intézményeknek, hogy csúsztassák el a reggeli kezdést 9 órára, hogy ősztől se alakulhasson ki zsúfoltság a közösségi közlekedésben.

Közlésük szerint erről egyeztetett hétfőn a városvezetés és a BKK, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, tíz budapesti tankerület, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete, a Budapesten oktatási intézményeket fenntartó egyházak, a felsőoktatási intézmények, a szakképzési centrumok, a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete képviselőivel.

Fajcsák Lajos, a BKK Mobilitásmenedzsmentért felelős igazgatója egy prezentációban mutatta be, hogy a lépcsőzetes kezdéssel 20 százalékkal lehetne csökkenteni az utasszámot a járműveken – tették hozzá.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a gyakorlatba való átültetésről még tovább egyeztetnek az intézményvezetőkkel.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Csúsztatott iskolakezdést javasol a főváros

Olvasáshoz szükséges idő: 1 min
0
AIRPRESS LOADED

Cached Query Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") needs refreshing in 268

More in Közoktatás
Előkészítik a tankönyveket kiszállításra a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. üllői raktárában
TTE: elfogadhatatlan, hogy szakmai véleménynyilvánítást politikai alapú támadásnak minősítsenek

Elfogadhatatlannak nevezte a Történelemtanárok Egylete (TTE) hétfőn, hogy szakmai véleménynyilvánítást politikai alapú támadásnak minősítette az Emberi...

Jelentősen nőtt a jövő évi pedagógusminősítésre jelentkezők száma
Augusztusban jöhet a tanárok 10 százalékos fizetésemelése

Az augusztusi fizetési számlán jelenik meg először a pedagógusok fizetésének új béreleme, a szakmai ágazati pótlék,...

Close