A gyermekek, a pedagógusok további védelme és az oktatás zavartalansága érdekében a „külsősöknek” (például nem az iskola alkalmazásában álló takarítóknak, büféseknek, szállítóknak) decembertől védettségi igazolvány szükséges a köznevelési és szakképzési intézményekbe való belépéshez – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a gyermekeket kísérő szülők az intézményvezető által kijelölt pontig léphetnek be az intézmény területére, aminek különösen az óvodák esetén van jelentősége.
Az erről kiadott miniszteri határozat nem vonatkozik azokra sem, akik valamilyen veszélyelhárítás céljával érkeznek az intézménybe – írták.
A maszkviselésre vonatkozó szabályokat a köznevelési intézményekben a kormány korábbi döntése értelmében az intézményvezetők állapíthatják meg. A fenti óvintézkedések mellett továbbra is az oltás felvétele a legfontosabb a köznevelési intézmények pedagógusai számára is – hívta fel a figyelmet a tárca.
Emlékeztettek: a jogszabály értelmében az állami fenntartású köznevelési intézményekben elvárt a pedagógusoktól az oltás felvétele, hiszen a tanárok sok emberrel, gyermekekkel és szülőkkel találkoznak. Oltásuk saját egészségük és mások védelme érdekében is fontos – fűzték hozzá.
A közlemény szerint a köznevelési intézményeket látogató 12 év feletti korosztály 51 százaléka is már felvette az oltást.
Forrás: MTI
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…
A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…
Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…
A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…
A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…