Felnőttképzés

Eddig mintegy 230 ezer ember sajátíthatta el az alapszintű digitális kompetenciákat

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a „Digitális szakadék csökkentése” című európai uniós, vissza nem térítendő támogatású kiemelt projekt keretében eddig mintegy 230 ezer ember számára biztosított lehetőséget az alapszintű digitális kompetenciák elsajátítására és fejlesztésére.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közleménye szerint a majdnem 23 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével a Széchenyi 2020 program keretében indított képzések a kevésbé fejlett régiókban élők és alacsony iskolai végzettségűek számára nyújtanak segítséget az alapfokú digitális készségek elsajátításában és az elektronikus ügyintézési folyamatokban való eligazodásban.

A program során két egymásra épülő képzés valósul meg, amelyek keretében a résztvevők megtanulhatják a számítógép használatának alapjait és elsajátíthatják az okoseszközök működtetését is.

A digitális írástudás és annak fejlesztése ma már kulcskompetenciának számít a munkaerőpiacon – tették hozzá azzal együtt, hogy a program során megszerzett tudás növeli a kedvezményezett járásokban élők elhelyezkedési esélyeit, és számos területen megkönnyíti az életet a járványidőszakban is.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.