Közoktatás

Digitális munkavégzést szorgalmaz a PDSZ valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén

Levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnököt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Országos Választmánya, hogy rendelje el a digitális munkavégzést valamennyi köznevelési intézményben és a szakképzés területén a koronavírus-járvány miatt.

A szakszervezet pénteken, az MTI-hez is eljuttatott levélében ezt azzal indokolta, hogy az intézmények nagy része már érintett valamilyen formában a járványügyi intézkedésben: egyre több intézményben kell részlegesen vagy teljesen zárást elrendelni, és egyre több pedagógus betegszik meg, kerül kórházba. A vírus új variánsairól érkező információk szerint pedig nemcsak a dolgozók egészsége van fokozott veszélyben, hanem a tanulók és hozzátartozóik biztonsága is – értékelték.

Ismertették, hogy a pedagógustársadalom átlagéletkora 54 év, és sok közöttük a krónikus beteg, az oktatási intézmények munkavállalói ennek ellenére nincsenek kiemelt helyen az oltási programban, ezért oltásuk nem is történt meg. Még a bentlakásos intézményekben, gyermekotthonokban dolgozó pedagógusokat sem oltották be – tették hozzá.

Szerintük a digitális munkavégzés elrendelése nem csak a járvány visszahúzódásához járulhat hozzá. Ha a zárás után az ágazatban dolgozókat is beoltják, szigorú járványügyi intézkedések mellett nemcsak az általános, hanem a középiskolák is kinyithatnak.

A PDSZ Országos Választmánya ezért arra kéri a miniszterelnököt, hogy „ebben a történelmi helyzetben tegye félre politikai megfontolásait”, mivel komoly veszélyhelyzet alakult ki az általános iskolákban, óvodákban, pedagógiai szakszolgálatokban, kollégiumokban, és egyes szakképző intézményekben, ahogy az azokat támogató intézményekben is.

Felhívták a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy a „random iskolabezárások” nehezebb helyzetbe hozzák a szülőket, mintha szervezetten állna át az oktatás a digitális munkarendre, mert így a család felkészülhetne és megszervezhetné a gyermekek felügyeletét.

Továbbá arra kérik a kormányt, hogy nyújtson támogatást a gyermekükkel otthon maradó szülőknek és a munkáltatóknak a munkahelyek és jövedelmek védelméért. Erre az Európai Unió biztosított forrást – írták.

„Most legyen határozott, és hozza meg ezt a népszerűtlen döntést! Ezek történelmi idők – és történelmi jelentőségű döntések állnak Ön előtt. Ne hagyjon cserben bennünket és a társadalmat: állítsuk meg a harmadik hullám rohamos terjedését!” – olvasható a levélben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.