Egy hónap alatt csaknem 10 ezer diák jelentkezett a Sport43 elnevezésű ingyenes programsorozatra, melynek keretén belül az ország 12 helyszínén hatféle mozgásformát tudnak kipróbálni az általános és középiskolás tanulók.
A szervezők közleménye szerint a szeptemberben bővített kínálattal elindított eseménysorozaton 5200 diák már részt vett valamelyik programon, de összesen csaknem 10 ezer – 356 csoport, 231 iskola – regisztrációjuk és foglalásuk van.
„Mindig merünk újat álmodni és nagyban gondolkodni, így folyamatosan bővítjük a helyszíneink számát, jelenleg 12 városban sportolhatnak velünk a diákok és ezzel arányosan a mozgásformák kínálata is gyarapszik” – idézte a közlemény Soós Csabát, a Sport43 programsorozat ötletgazdáját.
A Sport43-ban kínált mozgásformák közül a szervezők közlése szerint a kerékpározás, a kenuzás, valamint az eplényi, libegőzéssel egybekötött túrázás a legnépszerűbb. Mivel a programok az ország keleti határától a nyugatiig elérhetők, minden megyéből regisztráltak már iskolák az eseményekre.
„Gőzerővel készülünk a téli szezonra, és hamarosan megnyitjuk a regisztrációt a síelni, hódeszkázni vágyó diákok előtt is, valamint téli sportként a korcsolyázás is a tervek között szerepel” – mondta Paksi Piroska, a Sport43 programigazgatója, aki hozzátette: több olyan csoport, vagy iskolai osztály is van, amelyik a téli-tavaszi időszakot is beleértve már szinte mindegyik sportolási lehetőségre regisztrált.
Az egynapos programokat kínáló eseményeken a szervezők ingyenesen biztosítják az eszközöket, regisztrálni pedig a Sport43 honlapján tudnak az érdeklődők.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…