Egyre több egyetem csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz, amely egyetemista mentorok segítségével a vidéken, kistelepüléseken élő fiatalok középiskolai lemorzsolódásának megelőzésén dolgozik – mondta a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára.
Legutóbb, hatodik felsőoktatási intézményként az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csatlakozott a programhoz.
A programot 2018 decemberében azért indították útjára, hogy a munka- és továbbtanulási lehetőségektől távoli településeken élő fiataloknak tizennégy éves korukban ne jelentsen nehézséget az iskolaváltás, az azzal járó rendszeres utazás és a beilleszkedés. A tapasztalatok szerint ugyanis leginkább ezek felelősek a középiskolai lemorzsolódásért.
A programban résztvevő gyermekek az egyetemisták tapasztalati által ráláthatnak a továbbtanulási, munka- és kikapcsolódási lehetőségekre, a nagyváros ingergazdagabb környezetére.
A mostani tanévben Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megyében harmincöt településen működik a program, amelynek keretében mintegy 200 egyetemista mentorál 800 általános iskolás diákot. A mentorok havi 30 ezer forintos ösztöndíjat kapnak és további 10 ezer forintot fordíthatnak a hetedik osztályos mentorált gyermekekre. Jó eredmények esetén célprémiumban is részesülhetnek.
György László államtitkár kiemelte: a kezdeményezésben eddig részt vevő mentorok 90 százaléka úgy nyilatkozott, hogy folytatni szeretné a mentorálást.
Zentai László, az ELTE rektorhelyettese közölte: eddig több mint több mint 160 hallgató jelezte érdeklődését a program iránt, és 60 százalékuk biztosra mondta, hogy részt venne a kezdeményezésben. Minden karról jelezték érdeklődésüket, a legtöbben, a hallgatók 46 százaléka a bölcsészkarról.
Forrás: MTI
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…