Közoktatás

Elindult az országos iskolai karácsonyi MosolyManók adománygyűjtés

Az általános iskolások mellett immár felnőttek, sőt vállalatok is csatlakozhatnak a PontVelem Okos Program által szervezett karácsonyi MosolyManók akcióhoz, amely a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkársága támogatásával december 6-ig gyűjti az ajándékokat a rászoruló gyerekek számára.

A karácsonyi MosolyManók akciók során a korábbi öt év alatt több mint 26 ezer ajándékcsomagot állítottak össze az általános iskolás gyerekek rászoruló kortársaiknak – emlékeztetnek a szervezők az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben.

A MosolyManók akció szervezői ezúttal is felhívást tesznek közzé az ország összes általános iskolájában, és arra biztatják a gyerekeket, hogy állítsanak össze ajándékcsomagokat rászoruló családokban élő kortársaik számára.

A PontVelem Okosprogram és a Máltai Szeretetszolgálat arra hívja a gyerekeket, hogy az általuk már nem használt, de jó állapotú vagy kifejezetten erre az alkalomra vásárolt játékaikat rakják egy dobozba, csomagolják be, majd írják rá, hogy milyen nemű és korú társuknak küldik azokat. Az ajándékot személyesebbé tehetik a megajándékozott gyermeknek szóló, kedves üzenettel.

Mint a szervezők kiemelték, a csomagokat csak be kell vinni az iskolába, onnan már a GLS Hungary Csomaglogisztikai Szolgáltató szállítja el a Magyar Máltai Szeretetszolgálat raktáraiba, majd a karitatív szervezet még karácsony előtt eljuttatja az ajándékokat a rászoruló gyerekeknek.

Az elmúlt években a MosolyManók karácsonyi ajándékaiból jutott a szeretetszolgálat iskoláiba és óvodáiba járó gyerekeknek, valamint a máltai szervezettel kapcsolatban álló családoknak, továbbá a szeretetszolgálat partnerszervezeteinek is.

Idén első ízben nemcsak a gyerekek vehetnek részt az akcióban, hanem felnőttek vagy akár cégek is, akik az adományra szánt összeget az alábbi weboldalon ajánlhatják fel. Az így befolyt összeget a rászoruló családok karácsonyi ajándékaira fordítja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.