További megszorításokkal egészítette ki az utolsó pillanatban a kormány az eddigi is sok vitát kiváltó köznevelési törvényt. Az új rendelkezések az alternatív intézmények – mint például a Waldorf iskolák – számára a gyakorlatban betarthatatlanok, és ezáltal a törvénytervezet alkalmassá válik ezen intézmények ellehetetlenítésére, kiüresítésére vagy bezárására – írja a Szülői Hang.
Az összegző módosítóban szereplő, alternatív iskolákra vonatkozó részek érelmében két szempontnak való megfeleléshez kötik, hogy az alternatív kerettanterveket elfogadja a szakminisztérium:
A fenti rendelkezések a Waldorf- és más alternatív iskolák számára betarthatatlanok. Ezekben az oktatási intézményekben ugyanis a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon ezektől az intézményektől félévenkénti bontásban – írja a Szülői Hang.
Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára. A szülők azért adják ezekbe az intézményekbe a gyerekeket, hogy a hagyományos osztályzásra épülő módszertan és tananyag helyett az alternatív pedagógia iránymutatása szerint tanulhassanak a gyerekek.
Hozzáteszik, a törvénymódosítást csak úgy értelmezhető, mint a Waldorf- és más alternatív intézmények ellehetetlenítésére tett kísérlet. A módosítás benyújtójának tisztában kell lennie azzal, hogy ezek az alternatív intézmények nem tudják betartani a szóban forgó törvényt anélkül, hogy feladnák létezésük alapját, alternatív pedagógiai módszereiket.
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…