Nemzetközi összehasonlításban kevesebbet fegyelmeznek, sokat gyakoroltatnak és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál a magyar pedagógusok. A kiscsoportos és projektalapú feladatmegoldás ugyanakkor itthon még kevésbé jellemző – derül ki az OECD tanítási módszereket vizsgáló legújabb felméréséből, amelyről a Magyar Nemzet ír.
A Nemzetközi tanítás és tanulás vizsgálat az OECD, azaz a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet nagymintás nemzetközi vizsgálata, amely nem a diákok eredményeit hasonlítja össze, hanem a tanárok pedagógiai módszereit térképezi fel.
A 2018-as felmérésben 48 ország tanárai és igazgatói válaszolták meg a kérdőíveket, összesen csaknem 160 ezren. Magyarországról 3245 tanár és 182 intézményvezető vett részt a tesztben, akik az 5-8. évfolyamon dolgozó mintegy 44 ezer pedagógust, vagyis a felső tagozatos tanárokat reprezentálják.
Az eredmények rámutattak, hogy a pedagógustársadalom elöregedése az egész régióban komoly probléma, ugyanakkor a csehek, a szlovákok, az osztrákok, a szlovének és a románok korfája is kedvezőbb a miénknél.
Magyarországon 47,6 év az átlagéletkor. A részletes adatokból látszik, hogy a hazai válaszadók csaknem fele az 50 feletti korosztályból került ki, miközben a 30 alattiak aránya még az öt százalékot sem érte el. Az összesített átlag egyébként 44 év, a legidősebbek pedig a „49,1 éves” észt tanárok.
Magyarországon igencsak eltolódott a nemek aránya a pedagógusszakmában: a nevelőink 79 százaléka nő, ami jóval magasabb a 68 százalékos OECD-átlagnál.
Szakmai téren ugyanakkor jól teljesítenek a pedagógusaink. Felkészültségük például minden vizsgált ponton meghaladja az OECD-átlagot. Többek között tanulásszervezésben, szaktárgyi és általános pedagógiai felkészültségben, tantárgyakon átívelő képességek fejlesztésében is felülmúlják az átlagot. Legkevésbé az infokommunikációs eszközök használatát tekintve és a multikulturális vagy többnyelvű környezetben való tanítás terén érzik magukat felkészültnek a magyarok, de még ezen a két ponton is jobb a teljesítményük a nagy átlagnál.
Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…
Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…
A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…
Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…
Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…
A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…