Közoktatás

Év közben is igényelhetők a gyermekétkeztetési támogatások

Továbbra is az év bármely napján, határidő nélkül igényelhető az ingyenes, vagy kedvezményes gyermekétkeztetés – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Fülöp Attila emlékeztetett, a gyermekétkeztetési támogatásokat rászorultsági alapon igényelhetik a családok, tanév közben az oktatási intézményektől, a szünetekben pedig jellemzően az önkormányzatoktól.

Az államtitkár tájékoztatása alapján a bölcsődékben és óvodákban ingyenes gyermekétkeztetésre jogosultak a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekek és testvéreik, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, továbbá azok a gyermekek, akik olyan családban élnek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér nettó összegének 130 százalékát, 119 301 forintot.

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek az általános iskolákban ingyenes, a középiskolákban félárú étkezésre jogosultak. Hasonlóan 50 százalékos kedvezményt kapnak az általános és középiskolákban a tartósan beteg, vagy fogyatékos tanulók, valamint a három, vagy több gyermeket nevelő családok. A gyermekvédelmi szakellátásban nevelésbe vett gyermekek, valamint az utógondozói ellátottak valamennyi intézményben ingyenesen étkezhetnek.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.

Nyári munkavédelem: hogyan öltözzünk kényelmesen a melegben?

A nyári hőség nemcsak a hétköznapokat, hanem a munkavégzést is jelentősen megnehezítheti. Amikor tartósan 30-35…

2026.06.04.

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés

Fizikai és szellemi munkák férfiaknak – ezeken a területeken garantált az elhelyezkedés A munkaerőpiac bizonyos…

2026.05.27.

Kreatív szakmák – dolgozz azzal, amit szeretsz

Napjaink egyik leggyakrabban emlegetett munkahelyi jelensége a kiégés. Sokan éveken át végzik ugyanazt a munkát,…

2026.05.25.

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.