Közoktatás

Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire

Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire – hangsúlyozta Pöltl Ákos, a Safe House Training System program alapítója az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Elmondta: az általuk indított komplex programban általános iskolások körében végeztek kutatást. Elsőként a közösségi médiában rejlő veszélyekről tájékozódtak, hiszen – mint kiemelte – ez a legaktuálisabb és legakutabb veszély.

A kutatás során kiderült, hogy a gyerekek jól ismerik a különböző alkalmazásokat. Megjegyezte azt is, hogy 10-ből 9 gyereknek még a legelmaradottabb térségben is van okostelefonja.

Pöltl Ákos felhívta a figyelmet arra is, hogy jellemzően nagy szakadék van a felnőttek és a gyerekek digitális tudása között. Példaként említette, hogy a gyerekek az Instagram mintegy 60-70 százalékát használják ki, míg ez az arány a szülőknél 20-30 százalék.

Az is kiderült, hogy a gyerekek a tanárokkal sem szívesen osztják meg, ha valamilyen baj történik, például valamilyen chatalkalmazáson erőszakos tartalmat kapnak. Baj esetén esetleg idősebb testvérhez, de leginkább kortárshoz fordulnak – közölte a szakmai vezető, aki szerint ezért a legjobb, ha a szülők felkészítik a gyereket és segítik, hogy készségszinten tudjon reagálni az online tér veszélyeire.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Új trend az orvosi karrierben: felértékelődhet az ügyeleti munka szerepe

Az orvosi karrier ma már egyre kevésbé jelent egyetlen, hosszú évekre kijelölt szakmai útvonalat. Sok…

2026.11.02.

5 gyakori hiba a légzésvédelemben, és hogyan kerülheti el őket

Tudja, mit kockáztat egy rossz légzésvédelmi termékkel? Elsőre talán csak egy apró kellemetlenségnek tűnik a…

2026.10.22.

Videóvágó, tartalomgyártó vagy social media manager

A videóvágás, a rövid videós tartalomgyártás és a közösségi média menedzsment egyre több fiatal és…

2026.10.16.

Pályaválasztás negyven után: hogyan válts szakmát félelem nélkül

Negyven felett szakmát váltani nem kockázat, hanem lehetőség. Áttekintjük a leggyakoribb félelmeket és a gyakorlati…

2026.07.30.

Ápolónak lenni ma: nélkülözhetetlen munka, egyre nagyobb terhek

Az egészségügy világáról sokszor a döntések, a technológia vagy az orvoshiány kapcsán esik szó, jóval…

2026.07.03.

Miért bukik el a legtöbb vezetői kiválasztás már az elején?

A vezetői toborzás során sokan a kiválasztás végére fókuszálnak: ki lesz a legjobb jelölt, kivel…

2026.06.08.