Több rendőr segíti szeptemberben, az iskolakezdés hónapjában a gyerekek biztonságos közlekedését a forgalmas helyen lévő fővárosi iskolák környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint egész szeptemberben a rendőrök a tanítási idő kezdetén és végén elsősorban arra ügyelnek, hogy a gyerekek biztonságosan tudjanak átkelni a forgalmas úttesteken.
A fő cél a balesetek megelőzése és a forgalom zavartalanságának biztosítása, de a rendőrök minden esetben intézkedni fognak, ha szabálytalanságot látnak – tették hozzá.
A BRFK azt tanácsolta a szülőknek, hogy ha autóval viszik gyermeküket iskolába, mindig kössék be a biztonsági övüket. Ha pedig egy kisebb gyerek tömegközlekedéssel vagy gyalog megy iskolába, a szülők eleinte kísérjék el, gyakorolják vele az útvonalat és ismételjék át az alapvető közlekedési szabályokat.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a gyalogosok számára is veszélyes lehet a mobiltelefon-használat, ha az úttestre lépéskor belefeledkeznek a készülékbe vagy a zenétől nem hallják a közeledő autókat.
Forrás: MTI
Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…
Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…
A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…
A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…
A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…
A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…