Összesen 84 284-en kezdhetik meg hétfőn az érettségi vizsgákat, néhány tárgy kivételével csak írásbeliket tartanak.
Eredetileg 113 387-en jelentkeztek a vizsgákra, köztük voltak olyanok is, akik előrehozott érettségit tettek volna, de hivatalból 26 638 vizsgázót töröltek a névsorból.
A vizsgáktól történő visszalépés mellett – a rendelkezésre álló ötnapos határidő alatt – a jelentkezők mindössze három százaléka, 2455 érettségiző döntött. Ugyanakkor fontos tudni, hogy semmilyen szankció nem éri azokat, akik a vizsgák előtt gondolják meg magukat, nekik csak annyi dolguk van, hogy nem jelennek meg a vizsgán.
A vizsgákat 1144 középiskolában és kormányhivatalban szervezik meg, az írásbelikhez több mint 941 ezer feladatlap készül, ez összesen 12 milliónyi oldal. A biztonsági tasakokba, majd dobozokba csomagolt feladatlapokat a járási hivatalokban veszik majd át a vizsgaszervező intézmények.
Milyen óvintézkedések lesznek az érettségi időszak alatt?
A vizsgák előtti időszakban sűrűbben járnak majd a tömegközlekedési eszközök, a vizsgahelyszínek környékén rendőri felügyelet lesz, valamennyi vizsgázónak maszkot, a tanároknak pedig kesztyűt is biztosítanak.
A munkába járók és az érettségizők találkozásának minimalizálása érdekében az első héten délelőtt kilenc órakor kezdődnek a vizsgák. Az iskolák épületében nem lesz rendőri jelenlét, az intézmények környékén és a közterületeken viszont ők segítik a forgalomirányítást és a rend fenntartását.
Az állami tartalékok terhére tanulói maszkból több mint 422 ezret szállítanak ki, a felügyelőtanároknak és az emelt szintű javítótanároknak pedig 147 ezer maszk és ugyanennyi pár kesztyű áll majd rendelkezésre.
Minden érettségiztető iskola kézfertőtlenítőt is kap, a vizsgák előtt alaposan kitakarítják az épületeket, ellenőrzik a mosdók felszereltségét és tisztaságát, illetve az érettségi ideje alatt is folyamatos lesz a takarítás az iskolákban.
A felügyelőtanárok beosztásának készítésekor figyelembe veszik az idős, krónikus betegségben szenvedő pedagógusok egészségi állapotát. A tantermekben legalább másfél méteres távolság betartásával legfeljebb tíz vizsgázó tartózkodhat.
A helyiségeket a vizsga ideje alatt szellőztetik, az iskolákba történő belépésre több bejáratot lehet majd használni, a vizsgázóknak nem kötelező az ünnepi ruha. Nem lesz központilag elrendelt lázmérés, a dolgozatok fertőtlenítését pedig 24 órás pihentetéssel oldják meg.
Mi lesz azokkal a külföldön élő diákokkal, akik Magyarországon tesznek érettségit?
A magyar rendőrök beengedik az országba a határon túlról érkező vizsgázókat, akik mentesülnek a 14 napos kötelező karantén alól is. A szomszédos országokban folyamatban van az ezzel kapcsolatos szabályozás kidolgozása, a tudnivalókról a hétvégéig az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhatnak az érettségizők.
Forrás: MTI
Kép forrása: Balázs Attila, MTI