Közoktatás

Idegen nyelvi mérést tartanak az iskolákban 


Idegen nyelvi mérést tartanak az iskolák 6. és 8. évfolyamos tanulóinak angol és német nyelvből szerdán – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.

A mérés mindenkit érint, aki első idegen nyelvként angolt vagy németet tanul, és azt vizsgálja, hogy a tanulók tudása az első tanult idegen nyelvből megfelel-e a tantervi követelményekben előírt KER (Közös Európai Referenciakeret) szerinti szinteknek.

A hivatal tájékoztatása szerint a 6. osztályosok A1-es, a 8. osztályosok pedig A2-es szintű feladatlapot kapnak. A feladatsorok két részből állnak (hallott és olvasott szöveg értése), és kitöltésükre 2×30 perc áll rendelkezésre.

A 6. évfolyamon angol nyelvből mintegy 71 400, német nyelvből több mint 24 400, a 8 évfolyamon angol nyelvből mintegy 62 300, német nyelvből közel 22 500 tanuló vesz részt a mérésben.

Az eredményeket az érintett általános iskolák az OH által kiadott javítókulcsok alapján állapítják meg. Az elvégzett vizsgálatok tanulói és intézményi adatait az iskoláknak – idegen nyelvenként és évfolyamonként – június 12-ig kell közzétenniük honlapjukon, illetve megszokott kommunikációs csatornájukon, valamint elküldeniük az OH-nak – közölték.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.

Digitális tanulás forradalma – hogyan alakítja át az online képzés a jövő oktatását?

A digitális oktatás új korszaka Ha körülnézünk, szinte mindenhol találkozunk online tanfolyamokkal. Nemcsak egyetemisták, hanem…

2025.08.28.

Önkormányzatok a helyi turizmus motorjai – így segítheti települését a 2025-ös Falusi Turizmus pályázat

Egy település jövője nemcsak a költségvetési számokon és a fejlesztési terveken múlik. Az igazi fejlődés…

2025.08.26.

5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot

A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és…

2025.08.18.

A tökéletes formaruha kialakításának mestersége

A formaruha ma már nem csupán egy praktikus ruhadarab, hanem a vállalati identitás meghatározó eleme.…

2024.07.30.