Ideiglenes helyszíneken kell tanulniuk egy pécsi iskola diákjainak

Ideiglenes helyszíneken kell tanulniuk a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola diákjainak szeptembertől, mivel elhalasztják a szerkezetileg károsodott épület felújítását – tájékoztatta a Pécsi Tankerületi Központ és az önkormányzat csütörtökön az MTI-t.

Azt írták: a gyerekeknek az Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ kollégiumában, valamint a korábban működő Anikó utcai iskola felújított épületében biztosítják az oktatást. A tankerületi központ egyeztetéseket folytat a kormányzattal, hogy „megnyugtató módon” rendezhessék az intézmény jövőjét. Páva Péter, a tankerületi központ vezetője az MTI érdeklődésére ehhez hozzátette, hogy az intézkedés legkevesebb két évre szól, és mintegy 750 diákot érint.

Az Árpád Fejedelem Gimnázium korszerűsítésének előkészítése már megkezdődött, de a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás az „építőiparban tapasztalható költségnövekedések” miatt eredménytelen lett, így a fejlesztés a tervekkel ellentétben ezen a nyáron nem indulhatott el – tudatta az tankerületi központ és az önkormányzat. Hozzátették, az ingatlant a legfrissebb szakvélemény szerint a következő tanévtől nem javasolt oktatási célra használni szerkezeti károsodása miatt.

A városháza az MTI megkeresésére azt közölte, hogy Pécs a rekonstrukcióra 500 millió forint saját forrást, továbbá 400 millió forint európai uniós és állami pályázati támogatást, azaz összesen 900 millió forintot tudna biztosítani, a legolcsóbb kivitelezői ajánlat ugyanakkor 1,3 milliárd forintról szól.

Az önkormányzat utalt arra, hogy az Árpád Fejedelem Gimnázium egyike azon három, úgynevezett IMS-technológiával készült pécsi iskolaépületnek, amelyekben az oktatás egy a 2000-es években készült szakvélemény alapján csak statikai vélemény beszerzésével, engedéllyel folyhatott. Az érintett épületek közül kettő megerősítése, felújítása már megvalósult az elmúlt években.

A Magyarországon az 1970-es években alkalmazott IMS-technológia lényege, hogy az épületet alkotó előre gyártott födémelemek és vázoszlopok kapcsolatát utófeszítéssel oldják meg. Később kiderült, hogy az összetartó acélkötelek a hézagok kitöltésére használt pasztától egyes helyeken erős korróziónak indultak, és elveszítették statikai biztonságukat.

A három iskolához hasonló módon épült huszonöt emeletes pécsi „magasházat” is ilyen gondok miatt kellett kiüríteni 1989-ben. Bár szerkezetét később megerősítették, az épületet nem sikerült hasznosítani, ezért 2016-ban lebontották.

Forrás: MTI

Megosztom a cikket:

Pin It on Pinterest

Share This

Ideiglenes helyszíneken kell tanulniuk egy pécsi iskola diákjainak

Olvasáshoz szükséges idő: 2 min
0
AIRPRESS LOADED

+ 401 | Adatok?filterByFormula=OR({ID} = "") (0.42)