Közoktatás

Ingyenes felvételi felkészítő program indul

Irány az egyetem 2020! elnevezéssel ingyenes felvételi felkészítő programot indít az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága, a Klebelsberg Központ és a Magyar Rektori Konferencia.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a programmal az érettségivel már rendelkező, a felsőoktatásba jelentkezni kívánó diákoknak szeretnének segíteni, akik a köznevelés rendszeréből már kiléptek.

Kifejtette: 2020-ban változnak a felvételi követelmények, és az emelt szintű érettségi kiemelt szerepet játszik a jövőben, egy tárgyból kötelező lesz letenni.

Kiemelte: az a tapasztalat, amelyet felmérések is alátámasztanak, hogy a felsőoktatásba emelt szintű érettségivel belépő hallgatók sikeresebbek tanulmányaik során, illetve kevésbé morzsolódnak le. Egy ilyen módosítás ugyanakkor felelősséggel is jár – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: a köznevelési intézményekben a tanulók felkészítése már az új szabályoknak megfelelően zajlott.

Ugyanakkor a tárca érzékelte, hogy van egy olyan jelentkezői kör, amely már „nincs a rendszerben”, mert több éve érettségizett. Úgy számolnak, hogy a programon keresztül több ezer diáknak tudnak majd segíteni a felkészülésben – jelezte az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke hozzátette: délután szervezik a programokat, amelyeket olyan pedagógusok tartanak, akik a középiskolásokat is felkészítik az emelt szintű érettségire.

Mintegy 50-60 intézmény indít várhatóan ilyen tanfolyamot, a jelentkezők számától függően.

A programra minden nagykorú, cselekvőképes, tanulói jogviszonnyal nem rendelkező, gimnáziumi érettségit december 31. előtt szerzett magyar állampolgár jelentkezhet, aki emelt szintű érettségi szeretne tenni a 2020 május-júniusi vizsgaidőszakban.

Minden megyében szerveznek emelt szintű érettségire felkészítő tanfolyamokat magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angolból, németből, fizikából, biológiából, kémiából vagy földrajzból.

A heti kétórás, csoportos felkészítők 2020. január második hetében kezdődnek, és április 30-ig tartanak. A csoportok minimális létszáma 8 fő, ha ezt nem éri el a jelentkezők száma, akkor a szervező intézmény és fenntartó dönti el, hogy elindítják-e a felkészítőt.

Jelentkezni a név, választott tárgy és a település megadásával 2019. december 3. és 2020. január 10. között lehet az alábbi oldalon található elérhetőségeken.

A részvétel ingyenes, de a jelentkezőnek írásban vállalnia kell, hogy az általa előzetesen megjelölt felkészítőn részt vesz.

Forrás: MTI

Legfrissebb cikkek

5 program a kollégákkal, hogy jobb csapat legyetek!

Kreatív csapatépítő ötletek, amelyek összehozzák a kollégákat. Wellness hétvége, közös főzés, kincskeresés és még sok…

2025.11.14.

Online tanulás előnyei és buktatói – mire figyelj beiratkozás előtt?

Online tanulás előnyei és buktatói – mire érdemes figyelni a jelentkezés előtt? Az online tanfolyamok…

2025.09.28.

Hogyan válassz felnőttképzést 2025-ben? – Útmutató a legjobb döntéshez

A munkaerőpiac 2025-ben gyorsabban változik, mint valaha. Új szakmák születnek, mások pedig eltűnnek. Ha nem…

2025.09.25.

Konferencia szervezés mesterien – Ezeket a lépéseket ne hagyd ki!

A konferencia szervezés lépései: célmeghatározás, helyszínválasztás, programtervezés és vendégélmény. Így lesz az eseményed valóban profi…

2025.09.24.

Falusi turizmus: közösségi befektetésként indul képzési program kistelepüléseknek

A TanfolyamGURU új, 2025. július 1. és szeptember 30. között zajló pályázati programot indít, amelynek…

2025.09.01.

Falusi turizmus: új képzési lehetőség önkormányzatoknak és helyieknek

A TanfolyamGURU 2025 nyarán pályázati programot indít a falusi turizmus fejlesztéséért, amely kifejezetten kistelepülések számára…

2025.08.29.